2,5 dl langyos tej+0,5 dl a kovászhoz, 6 dkg cukor, 2 dkg élesztő, 50 dkg liszt, 1 tk só, 1 tojás, 1 tojássárgája, 5 dkg olvasztott vaj
Először a kovászt készítjük el. 0,5 dl langyos tejbe belekeverjük a 1 tk cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadunk 2 ek. lisztet, összekeverjük, majd a tetejét is meghintjük 1 ek. liszttel. 15 percre félretesszük. Közben a lisztet a dagasztógépbe tettem a sóval, cukorral. közepébe mélyedést készítettem. Beleütöttem a tojást és a tojássárgáját, majd a langyos tejet és a kovászt. Dagasztani kezdtem és amikor kezdett összeállni, akkor hozzácsorgatom több részletbe a vajat. Akkor van kész, amikor nem ragad a kezünkhöz és az edény falához. Tálba tettem és duplájára kelesztettem. Kelesztés után óvatosan kifordítottam a tésztát és kicsit átgyúrtam, majd négy felé vágtam. A négy részt gömbölyítettem és egy negyed órát pihentettem. A pihentetett tésztából négy rudat sodortam és megfontam a kalácsot. Bekentem egy egész tojással és fél órát kelesztettem. Félidőben bekapcsoltam a sütőt és előmelegítettem 170 fokra. A tésztát még-egyszer bekentem a felvert a tojással és 40 perc alatt készre sütötte,
A tesztat az elozo este kell elkesziteni. A tolteleket elegendo csak a felhasznalas elott. Eloszor a tejfolt beteszem a mikroba,epp csak kezmeleg legyen. Ebbe teszem bele a toja...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az élesztőt a tejben kis cukorral felfuttatom az anyagokat a kenyérsütő üstjébe adagolom: először a nedves hozzávalókat (habtejszín, felfuttatott élesztő, tojás és a 3 sárga, vaj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tésztához valókat egy tálban jól bedagasztjuk - az élesztőt csak bele kell morzsolni, nem kell felfuttatni -, és meleg helyen 50 percig kelesztjük a duplájára. Ezidő alatt elkész...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű