Pulykamell filé (csirkemell is remek)
Mustár (Ákinak Lidl-ből) min. 5-6 evőkanál
Zöldbors, esetleg fehér bors min. 1/2 kiskanálnyi, legjobb frissen darált
Olaj min. 2-3 evőkanál
Só nem kell, a mustárban van elég
Vékonyabb csíkra vagy kockára vágjuk a húst (inas részeket leszedjük)
Egy edényben ráöntjük az olajat, beleőröljük vagy rászórtuk a borsot, és hozzáadjuk a mustárt. Átkeverjük az egészet, és betesszük a hűtőszekrénybe. Min. Egy órát pihentetjük, de legjobb előző nap vagy este bekeverni.
Egy serpenyőben, lehet wokszerű edény, pici olajat forrósítunk, és beleöntjük a bekevert, mustáros husit. Minden oldalát fehérre sütjük, majd ráteszünk egy fedő, és hagyjuk, hogy levet eresszen és puhuljon. Ekkor már isteni mustáros husi illat lepi el a konyhát és talán messzebb is.
Ha hosszab levet szeretnénk, adhatunk hozzá egy kis vizet (fél deci körül), amit keverjük jól el a mustárral. Nagyjóból 10 perc múlva kész is. Ha túl hosszú és híg a leve, fedő nélkül hagyjuk kicsit rotyogni, hogy besűrűsödjön.
Túl édes mustárral nem lesz igazán pikáns, bár ez ízlés kérdése...
Mossuk meg a kacsát ill. a mellé csomagolt nyakat és zúzát. Irdaljuk be a kacsa bőrét, hogy jobban átsüljön. Dörzsöljük be jól himalájai sóval és már mehet is a sütőbe. Süssük 2...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Elkésztés A csirkemelleket felszeleteljük (nagyjából tenyérnyi darabokra), sózzuk, lisztbe forgatjuk és forró olajon mindkét oldalukat hirtelen pirosra sütjük. Ezután melegen tartj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A csirkemelleket szeletekre vágjuk egy kicsit klpofoljuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk szárnyas fűszerkeverékkel és ételízesítővel. 5-6 evőkanál lisztből, a tojásokból, kevés t...
Elkészítési idő: 1,5 Nehézség: Könnyű