1 kg pulykacomb felkockázva
1 kg édesburgonya felkockázva
10 dkg házi szalonna felkockázva
4 ek. kacsa-, vagy libazsír
1 teljes fej fokhagyma
1 nagy vöröshagyma apróra vágva
só, bors, pirospaprika, rozmaring (vagy majoranna)
A négy evőkanál kacsazsírra pakold rá az apróra vágott vöröshagymát, a kockákra vágott házi szalonnát és a kockákra vágott pulykacombot és a hús "fehéredéséig" kevergesd az egészet. Utána fedd le egy 10-15 percre, a hús levet fog ereszteni, így nem fog odaégni, de ha mégis, akkor önts bele egy pici vizet (lehetőleg szűrtet).
Ha kellően megpuhult a hús, akkor add hozzá a fűszereket: a sót, a borsot, a pirospaprikát, a rozmaringot (vagy majorannát, ki mivel szereti) és nyomd hozzá présen keresztül a fokhagyma gerezdeket is. Tényleg egy egész fokhagyma kell bele, ez az egyik legfontosabb összetevője, úgyhogy ne spórold ki belőle semmiképp. :)
Aztán lefedve főzd jó sokáig, míg teljesen megpuhul a hús és jól összeérnek benne az ízek.
Addig is készítsd el az édesburgonyát: hámozd meg, vágd kockákra és süsd elő kicsit, én 190 fokra felmelegített fritőzben 5 perc alatt tettem meg ezt.
Ha elkészült a hús és az édesburgonya is, akkor öntsd bele egy tepsibe mindkettőt, kicsit keverd össze és légkeveréses, előmelegített sütőben süsd készre 180 fokon 20 perc alatt.
Melegítsd elő a sütőt 180 fokra és tegyél sütőpapírt egy tepsire. Szedj rózsáira egy fél fej karfiolt, mosd meg, és tedd egy késes aprítóba. Addig morzsold, míg rizsszerű állaga ne...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Összekeverem a hozzávalókat, egy órára hütőbe teszem. Forróvízben kifőzöm, míg fel nem jön a tetejére. Piritott zsemlemorzsába forgatom.
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
A szalonnát, hagymát és fokhagymát felkockázom. A paprika magjait eltávolítom és felcsíkozom. Olajat forrósítok és azon megfuttatom a szalonnát. Hozzáadom a hagymát és a paprik...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű