sertéscsülök
só
frissen őrölt színes bors
egész kömény
natúr fokhagymapor
mindenmentes házi mustár
fokhagyma
zsír
hagyma, zöldség, répa, édesburgonya, zeller
A pác a titka az egésznek, lássuk hát! Összekeverjük a következőket: só, frissen őrölt színes bors, fokhagyma – granulátum (natúr!), egész kömény. Ezzel bedörgöljük a csodaszép, vékony zsírréteggel körbefuttatott csülköt amit vettünk, közben óriási önuralommal nem folyatjuk rá a nyálunkat arra gondolva, hogy holnap ebből ugyan nem adunk senkinek! Ha ezzel megvagyunk, natúr, mindenmentes mustárral kenjük meg az egész húst és egy éjszakára hűtőbe tesszük pihenni.
Miután a pác megtette hatását, az ízek összeértek és eljött a sütés ideje, kizsírozott tepsibe tesszük a husit, kevés vizet öntünk alá és mellépakolgatunk annyi zöldséget, amennyit csak szeretnénk: vörös – és fokhagyma, répa, zeller, aki nem AI – beteg: paradicsom, paprika. Lefóliázzuk és 180 fokon kb. 2 óra alatt megsütjük.
Miután a hús megpuhult, levesszük a fóliát, a hőfokot kicsit feljebb tekerjük és szép ropogósra pirítjuk a tetejét, közben folyamatosan locsolgatjuk a belőle kisült zsírral. Ha tovább akarjuk fokozni az íz – és illatorgiát, frissen zúzott fokhagymát tegyünk a tetejére az utolsó 15 - 20 percben!
Köretként répapürét készítettem hozzá, de tetszés szerint zellert, karfiolt, karalábét vagy édesburgonyát sós vízben puhára főzünk, jó nagy kanál kókuszzsírt, némi sót és szerecsendiót adunk hozzá, botmixerrel pépesítjük és tálaljuk.
A töltelékhez felvágjuk apróra a hagymákat, a petrezselymet. A vöröshagymát üvegesre pároljuk olíva olajon, majd hozzáadjuk a fokhagymát, a darált húst és megfűszerezzük a fahé...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A karajt megmossuk, szárazra törüljük, bevágjuk, és téglalapnak szétnyitjuk. Enyhén megklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, megkenjük mustárral, bőven megszórjuk aprított snidlinggel, rá...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Közepes
A felszeletelt sertéshúst megsózzuk, megborsozzuk, fokhagymával bedörzsöljük és diónyi, apróra vágott vöröshagymát szórunk rá, majd megolajozott vagy vajazott alufóliába csomagolju...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű