Az alaphoz
• 1 tojásfehérje
• 100 gramm finomra őrölt mandula vagy dió
• 100 gramm porcukor
• 25 gramm finom zsemlemorzsa
A mázhoz
• 1 tojásfehérje
• 100 gramm porcukor
• néhány csepp ecet
Az alap hozzávalóit összekeverjük, és olyan masszát gyúrunk belőle, amit aztán ki tudunk sodorni 4-5 milliméter vastag, nyolc centiméter széles téglalappá. Ha túl lágy, tegyünk hozzá még mandulát, esetleg egy kevés morzsát. Ha szétesik, akkor viszont még egy kis fehérjét kíván. Célszerű a masszát két sütőpapír közé tenni a sodráskor, így nem ragad annyira. A széleket késsel vágjuk egyenesre, párhuzamosra. A mázhoz verjük kemény habbá a másik fehérjét, majd keverjük bele a cukrot. Vigyük fel egyenletesen az alapra és hagyjuk száradni egy fél órán át. Mielőtt teljesen megkeményedne, nedves késsel vágjuk fel a süteményt másfél centis csíkokra, és ezeket helyezzük el száradni keresztben egy vastagabb sodrófán, vagy akár elfektetett borosüvegeken. Ehhez ügyesnek kell lennünk. Ha sikerült, akkor csak várjuk meg, míg a kis ívek annyira megszáradnak, hogy már tartják a formájukat. Sütni nem kell.
A törökmogyorót az édesítőszerekkel aprítógépbe tesszük és a lehető legfinomabb szemcséjűre daráljuk.Az édesítős mogyoró őrleményhez hozzáadjuk a natúr kakaóport és azzal is átpörg...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
ezeket összefőzzük krémesre.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet a sütőporral és a kakaóporral elvegyítjük. A vajat és a porcukrot kikeverjük, egyesével hozzáadjuk a tojásokat, végül összedolgozzuk a lisztes keverékkel. A krémhez a túr...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű