2-4 kg kovászolni való uborka (attól függően, hogy mekkora üvegben készítjük)
5 gerezd fokhagyma
1 kisfej vöröshagyma
1 szál torma
1 csokor kapor
1 szelet kovászos kenyér vagy a kenyér sarka
víz
só 2 evőkanál 5 l-hez
Az uborkát alaposan mossuk meg és vágjuk le a két végét, majd 3 függőleges bevágást tegyünk rajtuk úgy, hogy egy bemetszés se érjen az uborka egyik végétől a másikig, mert akkor szétesik. Ezután kezdjük el belerakni a befőttes üvegbe. Az aljára tehetjük a csokor kaprot, rá az uborkákat, és közé tegyük a megpucolt fokhagymát, vöröshagymát és a megtisztított tormát. Ha elkészültünk, melegítsünk vizet, amit alaposan sózzunk meg. Jó meleg legyen, de semmiképpen se forraljuk föl. Ezt öntsük az uborkára. Annyit, hogy jól ellepje,majd a tetejére tegyük a kenyeret, és egy tányérral fedjük le az üveget. Tartsuk napos, meleg helyen 3 napig. Arra ügyeljünk, ha nagy a forróság, a lé ne forrjon, mert akkor nem lesz jó íze az uborkának. Az sem baj, ha nem süt rá állandóan a nap, a lényeg, hogy melegen legyen.
3 nap elteltével szedjük ki az uborkát az üvegből, tegyük kisebb befőttesekbe, a levet szűrjük át, öntsük rá az uborkára, tegyünk rá tetőt és hűtőszekrényben tartsuk.
Ugyanilyen kovásszal készíthetünk káposztát is, egy jó nyári töltött káposztához. Fontos, hogy az egész fej káposztának vágjuk ki a torzsáját, tegyük egy fazékba, majd ugyanúgy kovászoljuk mint az uborkát. 3 nap után készíthetjük is a töltött káposztánkat belőle.
Az ecetet az olajjal, cukorral és a sóva felforraljuk. Majd a lébe beletesszük a züldségeket és 5 percig főni hadjuk. A csalamádét levével tiszta üvegekbe merjük és száraz dunsztba...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A megmosott csalán leveleket feltesszük egy lábasba,és felmelegítés után 1 kg cukrot teszünk hozzá, addig főzzük míg sűrű pépet nem kapunk . Pürésítés és ízesítés után üvegezzük és...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az uborkát alaposan megmosom, hosszában bevágom. A káposzta külső leveleit leszedem, negyedelem, és vékonyan felszeletelem. A kapor felét, a kissé megroppantott, pucolatlan fokh...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű