7,5 dkg zabpehely
15 dkg finomliszt
1 kávéskanál őrölt fahéj
15 dkg barna cukor
0,5 kávéskanál szódabikarbóna
1 csipet só
15 dkg vaj
2 evőkanál méz
fél vaníliarúd kikapart magjai
4 evőkanál hideg tej
. Előmelegítjük a sütőt 175 fokra (gázsütőn 4-es fokozat), és sütőpapírt terítünk 2 db 30x40 cm-es tepsibe.
2. A tésztához egy mély tálban összekeverjük a zabpelyhet a liszttel, a fahéjjal, a cukorral, a szódabikarbónával és a sóval. Ezután takaréklángon kevergetve folyósra olvasztjuk a vajat a mézzel meg a vaníliarúd kikapargatott belsejével, aztán ráöntjük a zabpelyhes lisztkeverékre, és hozzáadjuk a tejet. Mindezt fakanállal összekeverjük, hogy jó sűrű tésztát kapjunk.
3. A tésztából diónyi gombócokat formázunk, amelyeket egymástól 5-5 cm-re a tepsikbe ültetünk. Enyhén nedves ujjakkal mindet ellapítjuk egy picit, hogy kb. 3 cm átmérőjű korongokat kapjunk, aztán 12-13 perc alatt aranybarnára sütjük a sütőben, egyik tepsivel a másik után.
4. A tepsikből csak akkor szedjük ki a sütiket, amikor már teljesen kihűltek, mert melegen még puhák, könnyen megnyomódhatnak.
kb. 35-40 keksz lesz belőle.
Másnap elővettem a tésztákat, kb. 2 mm vastagra nyújtottam őket és kiszaggattam belőlük a kekszeket. 180 fokos sütőben kb. 10-12 perc alatt sülnek rózsaszínűre.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A vaj habosítása, azaz a cukorral és a vaníliás cukorral való elkeverése. A tojások hozzádolgozása egyesével. A narancshéj és a folyadékok hozzádolgozása apránként adagolva. A lisz...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Közepes