Családireceptkönyv.hu

701.Lasagne


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


olaj
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 kg darált hús v. gomba

bors
1 liter paradicsomszósz
bazsalikom
10 dkg vaj
10 dkg liszt
1 l tej
50 dkg lasagne tészta
10 dkg sajt

Elkészítés:


A lasagne receptjének elkészítéséhez kevés olajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát a fokhagymával együtt, majd rátesszük a darált húst, szeletelt gombát és nagyobb lángon egészen addig pároljuk, amíg a hús kifehéredik.
Sóval, borssal ízesítjük. Ezután pici vizet öntünk alá, és fedő alatt puhára pároljuk. Amikor már majdnem elkészült, felengedjük a paradicsomszósszal, bazsalikommal ízesítjük, és jól összefőzzük.
Közben a vajat serpenyőben felmelegítjük, beleszórjuk a lisztet, és addig hevítjük, míg el nem kezd kifehéredni. Felengedjük a langyos tejjel, sózzuk és nem túl sűrű besamel mártást főzünk belőle. Ha nagyon sűrű lenne, kevés tejjel hígíthatjuk.
Egy közepes méretű tepsit vékonyan kiolajazunk. Az aljába teszünk egy kevés ragut, több besamelt, majd jön rá a lasagne tésztalap. Ismét a ragu, a besamel, a tészta váltakozva. A lényeg, hogy a lasagne tetejére kerüljön az utolsó adag ragu.
Megszórjuk reszelt sajttal, alufóliával letakarva, 170 Celsius-fokra előmelegített sütőben, kb. 35-40 perc alatt készre sütjük (amíg a tészta megpuhul, a sajt szépen megbarnul).

701.Lasagne

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Ricottás-spenótós cannelloni
Ricottás-spenótós cannelloni

Készítsük el a besamel mártást. Vajon pirítsunk meg 3-4 evőkanál lisztet, majd mikor enyhén barnás színű öntsük fel kb. fél liter tejjel, majd keverjük simára. A tejet folyamatosan...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Eszter
Fasírt másképp
Fasírt másképp

A bacon kivételével a hozzávalókat összedolgozzuk. Fasírtot formázunk és a félbevágott beconnel körbetekerjük. Sütő papírral bélelt tepsibe tesszük , és 180 fokon légkeverős sütőbe...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Székelykáposzta gerslivel - Gina módra
Székelykáposzta gerslivel - Gina módra

A húst és a hagymát felkockázom. A káposztát kicsavarom a levétől. Olajon üvegesre dinsztelem a hagymát, ráteszem a húst, és fehéresedéig dinsztelem, rászórom a pirospaprikát,...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk