tésztához:
60 dkg liszt,
1 evőkanál tejföl,
1 tojás,
1 kávéskanál kristálycukor,
4 dl langyos víz,
1 evőkanál 10% ecet.
közepébe 20 dkg (meggy) lekvár.
kenéshez:
30 dkg háj,
10 dkg liszt.
A hájat tíz deka finomliszttel összegyúrjuk. A hatvan deka lisztet nagyobb tálba borítjuk, beleborítjuk a langyos vizet, a tojást, az ecetet, a kristálycukrot, a tejfölt, és az egészet szép hólyagosra kidagasztjuk.
Amikor elkészült, lisztezett gyúródeszkán is átforgatjuk, és vékonyra kinyújtjuk. Vizes kézzel rácsipkedjük a hájat úgy, hogy mindenhol befedje a tésztát. Kezünkkel kicsit bele is nyomkodjuk, majd szorosan feltekerjük, mint a bejglit
Végeit lezárjuk, lelisztezzük, és kisodorjuk vékonyra. Hajtogatjuk: először alulról a közepéig, majd felülről lefedjük, jobbról és balról középre hajtjuk. Sodrófával megcsapkodjuk, és harminc percig hűvös helyen (nem hűtőszekrényben) pihentetjük. Ezt a folyamatot még háromszor megismételjük, mindig ugyanabban az irányban hajtogatva.
Az utolsó pihentetés után újra kisodorjuk, majd kb. négy centis négyzetekre vágjuk. Minden második sor közepét a habroló végével (vagy kisebb pohárral) kiszúrjuk. A tele kockákat átkenjük vízzel, a lyukas formákat ráhelyezzük, és sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük.
Előmelegített sütőben 180-200 fokon (légkeveréssel) 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük.
Amikor kihűlt, habzsákkal vagy teáskanállal sűrű lekvárt halmozunk a közepébe.
Egy lábosba öntjük a vizet, majd hozzáadjuk a sót, a cukrot és a vajat. Feltesszük a tűzhelyre, majd felforraljuk. Amikor felforrt, hozzáadjuk a lisztet, majd addig keverjük, amíg...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1. A tojássárgákat a vanília kivonattal a cukorral fehéredésig verjük. 2. A tejet felforrósítjuk (lángterelő karikán), de ne forraljuk és ha már forró vegyük takarékra, közben a t...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A töltelékhez a hozzávalókat elkeverjük. A világos és a kakaós laphoz a hozzávalókat külön tálba mérjük. A tejföllel mindkettőből rugalmas, nyújtható tésztát gyúrunk. A kakaó...
Elkészítési idő: 1 óra 30 perc Nehézség: Könnyű