A recept és a savanyítás
Hozzávalók: 3 liter víz, 1 liter 10 százalékos ecet, 3 púpozott teáskanál szenes fekete bors, ugyanennyi köménymag és mustármag, 2 púpozott teáskanál koriander mag, 3-4 nagy darab babérlevél, 10 deka só, 30 deka cukor.
A legpraktikusabb, ha este forralunk, mert az másnapra biztosan kihűl. Ekkor leszűrjük. A levet akár PET-palackokba tölthetjük, a magokat pedig egy ki lével leöntve egy kicsi befőttes üvegbe rakjuk – és kezdődhet a savanyítás.
A sterilen előkészített, 720 ml űrtartalmú üvegek aljára kaprot teszünk – ez ízlés szerint elhagyható –, és a magokból egy teáskanálnyit az üvegbe szórunk. Jöhet rá az elrakni való uborka, paprika vagy bármi más. Ezt leöntjük lével, és fél órán át állni hagyjuk, szükség esetén pedig utána töltünk a léből.
Egy széles lábas aljára konyharuhát teszünk, erre annyi üveget állítunk, amennyi egymás mellett elfér. A lábast az üvegek háromnegyedének magasságáig megtöltjük vízzel, majd felforraljuk és jó 15 percen át forrásban hagyjuk. Az üvegeket a vízben hagyjuk kihűlni, majd mehetnek is a kamra polcára.
Összekeverjük a felaprított hozzávalókat, majd rétegezve megszórjuk a fűszerekkel. 24 óra alatt többször átforgatjuk, utána üvegekbe töltve tároljuk. Nem romlik meg akkor sem, ha f...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Elkészítése: Mivel 15 l vödöbe tettem a levet így a hozzávalókat megfeleztem mindenből fél adagot tettem nem meleg ( HIDEG VÍZ KELL HOZZÁ ) 7.l víz, 20 dkg só, 1 kg cukor, fé...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Megtisztítjuk a hagymát. (Valljuk be ez a recept legnehezebb része, mert bár lila hagymáról beszélünk azért alaposan megdolgoztatja a könnymirigyeinket.) Ezután félbe vágjuk a hagy...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz