Hozzávalók:
0,5 kg liszt
6 dkg cukor,
5 dkg vaj,vagy margarin,
kb. 3dl tej
2, 5 dkg élesztő,
kávéskanál só,
1 ek.kakaó,
1 tojás sárgája
1 tojás a megkenéséhez
Töltéshez:
10 dkg vaj, vagy Rama,
10 dkg porcukor,
2 vaníliás cukor,
1 evőkanál kakaó,
esetleg kis fahéj
Az élesztőt felfuttatjuk a tejben a cukorral, s összegyúrjuk a többi hozzávalóval, kivéve a kakaót. Elfelezzük, s a kakaót is hozzágyúrjuk az egyik részéhez. Meleg helyen, letakarva kelesztjük. Ha van kelesztőtálunk elég 40-45 perc,míg háromszorosára megkel. Addig habosra keverjük a kakaókrémet. Ha megkeltek a tésztáink; a fehér, s a kakaós részt is két-kétfelé vesszük, kör alakúra nyújtjuk. Egymásra teszünk egy fehér, egy kakaós tésztát, úgy, hogy az alsót megkenjük egy kis kakaós krémmel. Tortaszerűen felszeleteljük tetszőleges nagyságúra, s újabb kakaós krémmel megkenve feltekerjük. Nálam 8-8 kifli jött ki egy-egy részéből. A másikkal ugyanígy járunk el. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, s további negyedórát pihentetjük letakarva. Ezután tojással megkenjük, s gőzös előmelegített sütőben 170 fokon, kb. 20 perc alatt készre sütjük.
Én egy edénybe vizet teszek és berakom a sütőbe,szépen kel a tészta és nem lesz kemény.
A langyos vizet ráöntöm a kovászra és belemorzsolom az élesztőt. Addig hagyom életre kelni, míg a lisztet átszitálom. Hozzáadom a lisztet a tésztához és a sót. Puha rugalmas tésztá...
Elkészítési idő: 1 óra 30 perc Nehézség: Közepes
Keményebb tésztát készítek, amit egy fedeles tálban hagyok a konyhapulton. legjobb, ha 4-5 óra múlva betesszük a hűtőbe. Vagy adagokra osztva mehet a fagyasztóba. vagy MAX s...
Elkészítési idő: 12 óra Nehézség: Közepes
A hozzávalókból tésztát dagasztunk(tudom hogy furcsa de vízzel kell az élesztőt futtatni!!!!) de teljesen simára hogy egy pici gumó se legyen benne olyan lágynak kell lennie mint...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Közepes