0,5 kg liszt
2,5 dkg élesztő
0,5 evőkanál só
1 evőkanál kristálycukor
0,5 dl olaj
1 egész tojás
A hozzávalókat 2,5 dl tejjel összedagasztani
kisodorni, a tetejét tojássárgájával + tejjel megkenni, sajtot ráreszelni, vagy szezámmaggal megszórni, kiszaggatni.
Ha megkelt 200 fokon 20 percig előmelegített sütőben sütni: .
Falusi pogácsa
2 közepes burgonya
1 nagy tejföl
3 púpos evőkanál zsír
1 tojás+ 1 tojás a kenéshez
só és bors ízlés szerint (só két csapott kávéskanál, bors kb 1 mokkáskanál)
5 dkg friss élesztő
1 mokkáskanál cukor
annyi liszt, hogy fényes rugalmas tésztát kapjunk ( kb 65-70dkg)
Elkészítése:
A burgonyát héjában megfőzzük és áttörjük vagy lereszeljük, kihűtjük., A zsírt , a tojást a tejföllel összekeverjük, hozzáadjuk a cukrot,belemorzsoljuk az élesztőt, elkeverjük a burgonyával, sózzuk, borsozzuk, s annyi liszttel gyúrjuk össze, hogy fényes, rugalmas tésztát kapjunk.Meleg helyen pihentetjük legalább egy fél órát. Majd ujjnyi vastagra nyújtjuk, szaggatjuk. A tetejét nem kell bevagdosni, csak megkenni tojással, amelybe egy kis pirospaprikát kevertünk.
Kézi mixerrel össze dolgozzuk, bele kockázzuk az almát és máris mehet a formába. 180 fokon 45 percig sütjük!
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű
A lisztet, mákot, édesítőt, sütőport összekeverjük. A tojást, joghurtot, olajat, aromát kézi habverővel elkeverjük, beleöntjük a lisztes-mákos keveréket, végül a reszelt almát. For...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű