Családireceptkönyv.hu

Epres madártejtorta


Írta:

Elk. idő: 2 óra
Adag: 12 fő
Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


A mandulás piskótához:

20 dkg darált mandula
4 tojás
8 dkg eritrit

+ 1/2 kg friss eper felezve


A madártej krémhez:

6 tojás sárgája
7 dl kókusztejszín
8 ek. eritrit
1 tk. vaníliaőrlemény
+ 2 dl víz és 5 tk. zselatin

A habgaluskához:

1/2 l forrásban lévő víz
3 tojásfehérje
3 ek. eritrit
1 csipet só

Elkészítés:


A tojásokat ketté választjuk. A fehérjéből kemény habot verünk. Az eritritet és a tojás sárgákat pedig szintén fehéredésig, habosodásig kikeverjük egymással. Végül a mandulát, az eritrites sárgákat és a fehérjehabot óvatosan összekeverjük.

Egy sütőpapírral bélelt , 24 cm-es átmérőjű kapcsos tortaformába öntjük a piskótatésztát és 20 perc alatt 180 fokon készre sütjük. Ha megsült, kivesszük a sütőből és teljesen kihűtjük. Kivesszük a tortaformából, lehúzzuk a pereméről és az aljáról a sütőpapírt, majd az újból összeállított formába visszatesszük.

Az epret megtisztítjuk, félbe vágjuk , majd először állítva, körben kirakjuk vele a torta peremét. A maradékkal pedig a piskóta tetejét.


Elkészítjük a madártejkrémet. A hozzávalókat egy lábosba tesszük, majd folyamatos kevergetés mellett sűrű krémet főzünk belőlük.

Ha elkészült, félretesszük és TELJESEN kihűtjük!
Elkészítjük hozzá a zselatint is, méghozzá 2 dl vízben 5 tk. zselatint felfőzünk, majd ezt is félretesszük hűlni.

Mikor a krém is és a zselatin is kihűltek, vegyítjük a kettőt.

A habgaluska elkészítése következik.
A fehérjéket az eritrittel és egy pici sóval kemény habbá verjük. Megvárjuk, míg a víz már lobogva forr és egy evőkanál segítségével galuskákat engedünk bele a habból. Egyszerre csak 2-3 galuskát engedjünk a vízbe, mert megnőnek és összeragadhatnak. A galuskák mindkét oldalát fél-fél percig főzzük, ezután lyukacsos szedővel vegyük ki őket a vízből.

A kész habgaluskákat a már előkészített eperágyra tesszük.

A kb. 10-12 db galuskát osszuk el arányosan, mindenhova kerüljön, a torta szélére és a közepére is!

Végül a madártejkrémmel öntsük fel a piskótás-epres habos tortaalapunkat. Egy éjjelt pihentessük a hűtőben.


Másnapra gyönyörűen szeletelhető, mutatós és mennyei finomság lesz a várakozásunk jutalma! ;)

Trükkök, tippek, praktikák:


Paleotthon

Epres madártejtorta

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Torták,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Habkönnyű citromos túrótorta
Habkönnyű citromos túrótorta

A zabkekszet összetörjük, a vajat felolvasztjuk és elkeverjük a keksszel, és a sütőpapírral bélelt forma aljába egyenletesen beleszórjuk, majd egy pohárral lenyomkodjuk, hűtőbe rak...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Joghurt áfonyás
Joghurt áfonyás

A kekszet daráljuk le. A vajat olvasszuk fel, és egy tk rum aroma társaságában keverjük el a darált keksszel. Az egészet simítsuk el egy 18 cm-es kapcsos tortaforma alján. (Jól nyo...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Máktorta vaníliakrémmel, gyümölccsel
Máktorta vaníliakrémmel, gyümölccsel

A tésztához a tojások sárgáját a cukrok felével habosra keverjük, azután hozzáadjuk a joghurtot, az olajat, a mákot és a sütőporral elkevert lisztet. A tojások fehérjét a maradék c...

Elkészítési idő: 1 óra 15 p
Nehézség: Közepes
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk