70 dkg darált sertéshús (lapocka)
1 db zsemle (vagy a zsemle mennyiségének megfelelő kenyérsarka)
1 ek mangalica zsír (púpos)
1 közepes db vöröshagyma
1 db tojás
2 teáskanál fűszerpaprika (púpos)
1 csipet kakukkfű (jó nagy csipet )
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
2 gerezd fokhagyma (jó ducik)
1 ek mustár (púpos)
Töltelék
20 dkg füstölt sajt (szeletelve)
4 db tojás
15 dkg füstölt-főtt tarja (szeletelve)
2 teáskanál napraforgó olaj (kb.)
A zsemlét vagy kenyeret beáztatjuk langyos vízbe.
A hagymát megpucoljuk, apró kockákra vágjuk, a zsírban üvegesre pároljuk.
A darált húsba beletesszük a kinyomkodott zsemlét, a hagymát, az összepréselt fokhagyma gerezdeket és a többi hozzávalót.
Alaposan összegyúrjuk, kóstoljuk meg, hogy ízlésünknek megfelelő fűszerezettségű legyen. A sóval vigyázzunk, mert a tarja is enyhén sós.
4 db tojást keményre főzünk, megpucoljuk, és tojásszeletelővel karikákra vágjuk.
Egy kb. 60x40 cm-es alufóliát leterítünk, és ecsettel vékonyan megkenjük olajjal. Ráborítjuk a beízesített darált húst, és a tenyerünkkel kb. 2-3 cm vastagságúra, téglalap alakúra eltapicskoljuk.
A hús szélétől mindenhol kihagyva 4-5 cm-t ráterítjük a sajt felét, a füstölt tarját, a tojáskarikákat, majd befedjük a maradék sajttal.
A húst felkockázzuk és átkenjük sóval, borssal, majd kevés olajban 4-5 percen át pirítjuk. Ezt követően felöntjük egy kevés vízzel és hagyjuk főni 15-20 percet. Majd átrakjuk egy h...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
Bőrt beirdal. sóval bedörzsöl - a bőrt NE érje só! Fokhagymával megtűzdel ? 1 éjszakára mehet hűtőbe Vaslábas aljára beirdalt szalonnaszeletek, rá a hús bőrével felfelé mellé a...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
Kell kb. 60-70 dkg hátszín egyben, amit egy serpenyőben nagy lángon (olaj nélkül!) kérgesre sütünk minden oldalán. Kicsit hagyjuk hűlni, addig pedig: Lereszelünk egy citrom héját...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: Közepes