4 és 1/2 bögre finomliszt, kb. 60 dkg
2 teáskanál só
2 teáskanál szobahőmérsékletű élesztő
2 bögre melegvíz
olaj az edénybe
Egy tálban keverjük össze a lisztet és a sót, egy másik edényben pedig az élesztőt elegyítsük a meleg vízzel. Az élesztős vizet adjuk hozzá a liszthez, és határozott mozdulatokkal keverjük gyorsan össze, nem kell rögtön kidolgozni! Hagyjuk állni a masszát tíz percig, majd kezdhetjük kikeverni (robotgéppel könnyebb). Sima és lágy tésztát kell kapnunk.
Egy tálba öntsünk kevés olajat, helyezzük bele a tésztát, forgassuk meg benne, hogy minden oldala olajos legyen. Fedjük le majd hagyjuk egy órát pihenni. A tészta a duplájára kel.
Fél órával a sütés előtt melegítsük elő a sütőt maximális hőfokon (az én sütőmnél ez 250 fokot jelent). A tepsit szórjuk meg kukoricaliszttel. Ha lejárt a kelesztési idő, borítsuk a tésztát finomliszttel meghintett munkafelületre. Hempergessük meg a lisztben, de ne nyomkodjuk bele. A tésztát vágjuk ketté, alakítsunk ki belőle egy rudat, s ezt csavarjuk meg háromszor. Fektessük a tepsire és szórjuk meg kukoricaliszttel.
Azonnal tehetjük a forró sütőbe. Sütési idő 25 perc.
A hozzávalókból, a vaj kivételével tésztát dagasztottam, majd hűtőbe tettem 1-1,5 órára. Ezután két felé vágom,majd nyolc- nyolc egyforma darabba vágom, gömbölyítem őket, majd mind...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1 dl tejben feloldom az élesztőt. A hozzávalókat a robotgép dagasztókarjával összedolgozom, ha száraz, akkor hozzáadom a maradék fél dl tejet. Nejlonnal fedve hűtőbe teszem legaláb...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű