2 db 120 g-os csont és bőr nélküli csirkemell (sütésre előkészítve)
2 csipet őrölt fekete bors
1 csipet só
1 evőkanál étolaj
1 közepes mogyoróhagyma (lereszelve)
120 g tölgyfagomba
2 evőkanál száraz vermut vagy száraz fehérbor
0,5 dl húslé
2 evőkanál főzőtejszín
2 evőkanál reszelt metélőhagyma vagy zöldhagyma
A csirkemellek mindkét oldalát befűszerezzük a sóval és a borssal.
Közepes serpenyőben felforrósítjuk az olajat. Ráhelyezzük a csirkemelleket és készre sütjük. Egyszer-kétszer megfordítjuk, hogy mindkét oldala egyenletesen süljön át. Ez kb. 12-16 percet fog igénybe venni. Egy tányérra tesszük és alufóliával betakarjuk, hogy meleg maradjon.
A mogyoróhagymát is gyakori kevergetés mellett megsütjük (kb. fél perc elég is neki) Az olajra dobjuk a gombát is és 2 perc alatt gyakran kevergetve puhára főzzük. Ráöntjük a vermutot vagy a bort és lassú tűzön addig főzzük, amíg szinte a teljes mennyiség elpárolog. Ekkor jöhet a serpenyőbe a húslé is, majd 1-2 percig főzzük, míg a folyadék kb. felére csökken. Belekeverjük a tejszínt és a metélőhagymát, majd lassú tűzön főzzük tovább. A végén visszatesszük a csirkemelleket a serpenyőbe és az elkészült szósszal jól megöntözzük. További 1 perc alatt átmelegítjük az ételt.
Amikor szép egész csirkemellet vásárolunk, érdemes a bőrét megmentenünk egy maroknyi hússal együtt és lefagyasztanunk. Ha néhány rolád összegyűlt, szépen együtt kisütjük. ? Rendkív...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
A csirkedarabokat megmossuk, szárazra töröljük és besózzuk, borsozzuk. A bacont csíkokra vágjuk, a hagymát felaprítjuk. A zöldséglevest csomómentesen elkeverjük a mustárral. Egy fe...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet összekeverem a fűszerekkel, a sóval és a zúzott fokhagymával. Egy közepes tűzálló tálat kikenek vajjal, a csirkecombokat megmártom a fűszeres lisztben, majd a kivajazott...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű