A tésztához:
50 dkg darált háztartási keksz
5 evőkanál kakaópor
3 evőkanál baracklekvár
1 evőkanál rum
5 dkg vaj
5 evőkanál porcukor
kb 3 dl tej
A krémhez:
3 dl tej
3 evőkanál liszt
1 teáskanál vaníliakivonat
5 evőkanál porcukor
5 dkg vaj
15 dkg kókuszreszelék
A tetejére:
10 dkg étcsokoládé
1 kávéskanál olaj
Először a krémet készítem el, mert annak hűlni kell. A lisztet simára keverem a tejjel, hozzáadom a kókuszreszelék felét és folytonos keveréssel sűrűre főzöm. Ha kihűlt, ízesítem a vaníliával, a cukorral és elkeverem a vajjal meg a maradék kókusszal.
A tészta hozzávalóit összedolgozom annyi tejjel, hogy jól formázható masszát kapjak. Három részre osztom és porcukorral megszórt deszkán 20*30 cm-es lapokat nyújtok belőle. Az első lapot a tepsibe helyezem, erre kenem a krém felét, ráteszem a második lapot, majd a krém másik fele következik, végül a harmadik lappal befedem.
Gőz fölött megolvasztom a csokoládét az olajjal és rákenem a sütemény tetejére. Néhány órára hűtőbe teszem, majd kockára vágva tálalom.
A túrót,tejfölt,tojássárgáját összekeverem. Másik tálba a szárazanyagokat összekeverjük. Bele borítjuk a túróba,elkeverjük. Hozzá adjuk a mazsolát,és a tojás felvert habját. Átöntj...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Közepes
Elkészítjük a főzés nélküli pudingport 4 dl tejjel. A margarint gépi habverővel simára keverjük a porcukorral, egyesével hozzáadjuk az egész tojásokat, majd a van. cukrot és a res...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Sós karamell elkészítése: A sós karamellhez a cukrot egy lábasba tesszük. Célszerű olyan lábast választani, aminek az alja világos színű, hogy lássuk a cukor olvadásának színárnya...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Közepes