CSODATÉSZTA:
½ l aludttej (vagy kefir, tejföl)
4 tojás
200 g olvasztott margarin vagy vaj
2 kávéskanál só
10-15 evőkanál cukor, tölteléktől függően
5 dk friss élesztő vagy 1 evőkanál száraz élesztő
kb. egy-másfél kg liszt ( lehet több vagy kevesebb is, az a lényeg, hogy kicsit ragadós legyen a tészta állaga)
A tojást jól kikevertem a cukorral és a sóval, hozzáadtam az aludttejet és az olvasztott margarint, alaposan kikevertem. Rászitáltam a lisztet, belekevertem az élesztőt. Annyi liszt kell hozzá, hogy puha állagú, kicsit ragadós tésztát kapjunk. Jól kidolgoztam, sima tésztává, meghintettem kevés liszttel és letakarva beraktam a hűtőbe éjszakára. Már 3 óra múlva használhatjuk sütéshez, de tovább is tartható a hidegben, akár következő nap estéjén is süthető. Reggel is összeállítható és estére munkaidő után kisüthető, kinek hogy a jó.
A hűtőből kivéve átgyúrjuk lisztezett táblán, ha szükséges, pici lisztet belegyúrhatunk, letakarva kicsit pihentetjük.
Ebből a tésztából bármi süthető! Tölthetjük túróval, lekvárral, dióval, mákkal, gyümölccsel, virslire tekerhetjük csíkokban, fűszeres-hagymás darált hússal is finom, vagy sajttal, dinsztelt káposztával, gombával töltve, „rózsának” töltve, pirog, süthető sütőben, zsírban, olajban. Sütőben mindig 170-180 fokon sütöm 25-30 percet. Ugyanígy bármihez használható és jó az alább leírt, bevált recept:
Ahozzávalókat jól összedolgozzuk és 4 részre osztjuk. Vékony lapokat lapokat sütünk belőle. Töltelék: 2 tojás sárgáját , a 2 ek. porcukorral habosra keverjük, majd belerakunk 4 e...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Krémet főzünk: tej+ PUDING+ tojássárgája+ cukor+ citromhéj+ citrom leve A vajat habosra keverjük és a PUDINGos krémhez adjuk. A piskótát rétegezzük a PUDINGos krémmel, majd kívül...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet, a porcukrot, a sütőport és a citrom héját összekeverjük, majd a keverék felét margarinnal kikent tepsibe szórjuk. A meghámozott, 1cm-es gerezdekre vágott barackot ráf...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű