140 g joghurt
2 dl víz
3 ek. burgonyapehely
2 tk. só
csipet aszkorbinsav
0,5 dl olaj
25 dkg öregtészta
50 dkg BL 80 liszt
1 tk. cukor
2 dkg friss élesztő
tetejére:
reszeltsajt
A hozzávalókból a szokásos módon tésztát dagasztottam, kicsit lágyabbra mint a kenyértészta. Duplájára kelesztettem a kelesztőtálba, majd enyhén lisztezett felületre borítottam. 6 egyenlő részre osztottam, az itt leírtak szerint megformáztam. Vékonyan beliszteztem őket, hogy ne ragadjon rá a tasak, majd 3 darabot tettem egy-egy sütő zacsiba, keresztben, egymástól nagyobb távolságra. Hagytam őket megint jó duplájára kelni. Megszórtam reszelt sajttal, majd a zacsi száját a legszélső tészta alá hajtottam óvatosan. 220 fokos előmelegített sütőben sütöttem 15 percig.
Ezt a bagettet a sparos sajtos bagett ihlette. Mert adalékanyag ide, vagy oda, az bizony nagyon finom, igaz csak frissen, de a gyerekeim is nagyon szeretik. Elég jól sikerült elsőre, talán egy pici módosítást még kipróbálok valamikor. Kisfiam szerint sokkal finomabb lett mint az eredeti. Vékony, nagyon ropogós héj, puha, laza belső és még másnap is finom, nem száraz, fojtós.
Előkészítés: A vajat kevés liszttel összegyúrjuk, és téglalap alakúra formázzuk. A széleiből levágunk kisebb csíkokat, és körülbelül a vaj 10 %-át majd a tésztába gyúrjuk. A megm...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
1. Az összetevőket alaposan összegyúrjuk, majd letakarjuk a tésztát, és 20 percig hűtőben pihentetjük. 2. Nyújtsuk ki a tésztát vékonyra, az egyik felét nagyon vékonyan, alaposan...
Elkészítési idő: 1 óra 30 perc Nehézség: Könnyű
Sem élesztő, sem sütőpor nem kell hozzá. Nincs szükség kelesztésre, hosszadalmas hajtogatásra; mégis puha, szellős, könnyű és nagyon finom. Érdemes kipróbálni! Fölforraljuk a t...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes