2 közepes db cukkini
40 dkg darált sertéshús
1 közepes fej vöröshagyma
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
fűszerpaprika ízlés szerint
4 ek tejföl
10 dkg sajt
A cukkinit megmossuk, előbb keresztben, majd hosszában félbevágjuk. Kivájjuk a közepét, kis csónakokat készítünk. A csónakokat besózzuk, és elkészítjük a tölteléket.
Az olajon megdinszteljük az apróra vágott hagymát. Rátesszük a darált húst, sózzuk, borsozzuk. Mikor levet ereszt, rátesszük az apróra vágott cukkinit is, majd az őrölt paprikát. Felöntjük egy kevés vízzel, és szaftosra főzzük.
A csónakokat sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Megtöltjük a töltelékkel, teszünk rá tejfölt, a tepsit fóliával lefedjük, és mehet az előmelegített sütőbe.180 fokon 20 percig lefedve sütjük.
Ezután a fóliát levesszük, rátesszük a reszelt sajtot, majd vissza a sütőbe, míg a sajt megpirul, ez kb. 10-15 perc.
A brokkolit szedd rózsáira és párold meg úgy, hogy még félig kemény maradjon. Egy jénai tálat vagy tepsit olajozz meg, majd az alját rakd ki feketeerdei sonkával. A csirkemellet ko...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
hús+zsemle+tojás+4 ek. morzsa+fűszer+p.paprika--gombócót csinálunk+morzsába forgatom. tejfől+víz+tej+krémsajt+liszt+mustár--kikeverem+reszelt sajt--fűszer. Tepsibe--vaj-sajts...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
csirkemell-->csíkokra+sózom. Bunda: tojás+joghurt+liszt+só+paprika+bors+fokhagyma+víz-->palacsinta tészta állagú-->olajba kisütöm.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű