10 db tojás (9+1 nyersen a végén)
4 db zsemle
1 kis db vöröshagyma
1 csokor petrezselyem (minél több, annál jobb)
3 gerezd fokhagyma
1 bögre zsemlemorzsa (hempergetéshez és esetlg a masszába)
só ízlés szerint
A zsemléket áztassuk tejbe vagy vízbe (én tejbe szoktam).
A hagymát vágjuk apróra vagy reszeljük le. Kevés olajon megdinszteljük meg, majd a felvert 9 tojást (ha nagy tojásaink vannak elegendő 8 is) öntsük rá, és kemény rántottát süssünk belőle. Már a rántottát is sózzuk meg kicsit.
Amikor elkészül a hagymás rántotta, krumplinyomóval törjük össze.
Alaposan csavarjuk kis a zsemléket, és keverjük a tojáshoz a többi hozzávalóval együtt: egy nyers tojás, fokhagyma, aprított petrezselyem, só, bors. Alaposan dolgozzuk össze, formázunk belőle gombócokat, amiket lapítsunk el kicsit és forgassuk zsemlemorzsába. Ha úgy érezzük, túl lágy a massza, még keverhetünk hozzá kevés zsemlemorzsát, de inkább legyen lágyabb, mint kemény.
Forró olajban süssük aranybarnára mindkét oldalán.
Párom nagy fasírt és húsgolyó rajongó. Mesélte, hogy anyukája gyerekkorában gyakran készített tojásfasírtot, és az is mennyire finom volt, csinálhatnék én is olyant. Megkérdeztem végül anyukáját, hogyan készítette, és az alapján elkészítettem az én verziómat
1. Egy konyhai aprítógépbe tegyük bele a mozzarellát lé nélkül - a súly is így értendő. Adjuk hozzá a reszelt parmezánt is. 2. Mehet bele a tojás, liszt, apró csipet só, bors, fri...
Elkészítési idő: 50 perc Nehézség: Könnyű
Elkészítése: A hagymát karikára vágjuk, a szalonnával együtt picit átpirítjuk. A sajtot és a paprikát felkockázzuk. A tojásokat felverjük, beletesszük az összes hozzávalót, ízes...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Vágd a camembert hosszában 5 db ujjnyi csíkra vagy 4 részre. Verd fel a tojást kevés sóval. Készítsd el kis tálkákba a (rizs)lisztet és a (GM) morzsát is. Melegíts kis serpenyőb...
Elkészítési idő: 15 perc Nehézség: Nehéz