Hozzávalók: 2 db kisebb csülök, 1 kg burgonya, 2 fej vöröshagyma 2 evőkanál olaj, Horváth Rozi őrölt bors, só.
A csülköket megtisztítjuk, megmossuk, leszárítjuk, majd sóval, borssal, bedörzsöljük. A burgonyát megtisztítjuk, megmossuk és szeletekre vágjuk. A hagymát megtisztítjuk és karikákra szeljük. Egy tepsit kikenünk olajjal, beletesszük az előkészített csülköt, kevés vizet öntünk alá, alufóliával letakarjuk, majd 180 °C fokra (gázsütő 2 fokozat) előmelegített sütőben – kb. 1 óra alatt –, félpuhára pároljuk. Ezután levesszük a fóliát, a csülök mellé tesszük a hagymával összekevert burgonyát. Megszórjuk sóval, őrölt borssal és visszatesszük a sütőbe, majd – kb. 1 óra alatt – szép pirosra sütjük. A csülköt kicsontozzuk, de visszatesszük a húst a csontra, hogy eredeti formája legyen, és a hagymás burgonyával tálaljuk. Ízlés szerint salátával, savanyúsággal kínáljuk.
A kókuszzsíron megpirítjuk a hagymát, fokhagymát és zellert. Fűszerezzük, hozzáöntjük a paradicsomlevet és amikor megpuhult a zeller és a hagyma leturmixoljuk, majd visszatesszük a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Először megtisztítjuk és összevágjuk a hozzávalókat. A vöröshagymát félkarikára, a fokhagymát apróra, a paprikát, paradicsomot, tököt, padlizsán pedig egyforma méretű kockákra....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Megpucoljuk és felkarikázzuk a krumplit és a cukkinit is, kb. 2,5-3 mm vastagra(fent a képen látható mennyire vastag :-)). Kicsit megsózzuk ( figyeljünk arra,hogy a feta sós),...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű