Családireceptkönyv.hu

Erdélyi rakott káposzta


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:



50 dkg darált sertéshús
10 dkg füstölt szalonna
10 dkg füstölt kolbász
4 ek zsír vagy olaj
1 kg savanyú káposzta
15 dkg rizs
1 fej hagyma
1-2 gerezd fokhagyma
1 csapott tk pirospaprika
só, őrölt bors
5 dl tejföl (ételhez és tálaláshoz)

Elkészítés:


előkészítés
A rizst mossuk meg. Kevés olajon üvegesre pirítva a megfelelő mennyiségű enyhén sós vízben főzzük félig puhára.
A savanyú káposztát érdemes megkóstolni. Ha túl savanyú, hideg vízben mossuk át. Ha íze megfelelő, 2 dl vizet aláöntve pároljuk kb. 20 percig (legyen roppanósan puha).
A kolbászt vágjuk karikákra, a szalonnát csíkokra. A hagymát, fokhagymát pucoljuk meg, a hagymát vágjuk apró kockákra.


Egy serpenyőben kevés olajon hevítsük át a szalonnát, pár perc elteltével tegyük bele a kolbászt, majd újabb 1-2 percig pirítsuk együtt. Ezután a szalonnát és a kolbászt szedőlapáttal szedjük ki egy tányérra, a kisült zsír felével kenjük ki a tűzálló edényt, amelyben az ételt sütni fogjuk.
A serpenyőt tegyük vissza a tűzre/hőre, a maradék olajon dinszteljük meg a hagymát, adjuk hozzá a préselt fokhagymát, darált húst, fűszerezzük sóval, pirospaprikával és borssal, majd gyakran kevergetve pirítsuk kb. 10 percig (kevés szaft maradhat).
A rizst szűrjük le, a párolt káposztát készítsük elő a rétegezéshez.
A kikent edény aljára helyezzük a káposzta 1/3-át. Erre kerül a szalonnás kolbász, majd újabb 1/3 káposzta. Erre locsoljunk tejfölt, majd jöhet a rizs, rá a darált hús, végül a maradék káposzta.
A káposzta tetejét locsoljuk meg gazdagon tejföllel, csepegtessük rá a maradék szalonna-kolbász zsírt. 190 fokos sütőben kb. 1 órát pároljuk.

Trükkök, tippek, praktikák:



A káposztánk ne legyen száraz! Ezért ne spóroljunk túlzottan a zsiradékkal, továbbá érdemes a középső és felső káposzta réteget is gazdagon meglocsolni tejföllel. Számoljunk legalább 3 dl tejföllel, plusz a tálaláshoz is készüljünk tejföllel. A tejfölt higíthatjuk kevés vízzel (vagy tejjel).
A sertéshús lehet lapocka vagy comb.
Ne válasszunk túl nagy (széles) edényt a sütéshez, hogy a rétegezés érvényesülni tudjon.
Az egyszerűbb változatban a szalonna és a kolbász kihagyható, a gazdagabb változatban a rétegek közé tehetünk karikára vágott zöldpaprikát és paradicsomot is.
A felső réteg tejfölt elkeverhetjük kevés pirospaprikával, vagy tehetünk rá karikára vágott kolbászt, így szép színe is lesz.
A darált hús maradék sertéspörköttel (hús apróra vágva) is helyettesíthető.
Bár semmi nem tiltja zacskós gyors rizs használatát, javasoljuk hagyományos rizzsel készíteni.
Az erdélyi rakott káposzta más változatban is készülhet, így rétegezhető elősütött hússal, karikára vágott főtt tojással is. Tálaljuk kanállal szedve, vagy kockára vágott adagokban, tejföllel (talán szentségtörés, de krémes natúr joghurttal is finom!) meglocsolva.

Erdélyi rakott káposzta

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Mexikói sertésragu
Mexikói sertésragu

A húst, a paprikát és a paradicsomot kisebb kockákra vágjuk, majd a húst az olajon elősütjük. Hozzáadjuk a paprikát, a paradicsomot, a lecsepegtetett kukoricát és a babot. A MAGGI...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Rakott cukkini csirkemellel és rengeteg sajttal –
Rakott cukkini csirkemellel és rengeteg sajttal –

A cukkinit, a paprikát és a hagymát megtisztítjuk, majd felszeleteljük. Lesózzuk és a felét kivajazott hőálló edénybe tesszük. A csirkemellet felszeleteljük, sózzuk és borsozzuk, á...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Könnyű
share
Csilis bab
Csilis bab

Az apróra vágott hagymát a szalonnával együtt olajon megpárolom. Hozzárakom az elkapart fokhagymát, majd a darált húst és fehéredésig pirítom. Hozzáteszem a paradicsom sűrítményt...

Elkészítési idő: 40perc
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk