szikkdt megmaradt kenyér bélzet
Mivel sokszor marad itthon pár szeletnyi vagy fél kg fehér kenyér, ami nem fogyott el, így morzsát készítek belőle. A finom, magvas kenyereket méginkább sajnálom kidobni, így eztán abból is morzsa lesz, ha megmarad. A nagymamám is hasonlóan szokta készíteni a zsemlemorzsát. Szikkadt kenyeret felkockázva a sütőbe tett, megpirította, majd mozsárban apróra törte.
A japán morzsa azonban sokkal fehérebb a mi morzsánknál, mert állítólag szárítva van, nem sütve/pirítva. Fogtam a szikkadt kenyeret, levágtam a héját, hogy csak a fehér részek kerüljenek bele és aprítógépbe csipkedtem. Durvára aprítottam, majd egy tepsire terítettem. Eztán jön a szárítás, nagyon alacsony hőfokon sütőben. Kisebb mennyiséget én (szintén nagyon alacsony hőfokon) serpenyőben szárítottam meg, sűrűn kevergetve kb 15 percig. A lényeg, hogy ne piruljon vagy égjen meg. Eztán egy tálcára terítettem és levegőn hagytam, hogy mégjobban kiszáradjon.
A zsemlét félbevágjuk. Az alsó felében kialakítunk egy kis mélyedést, de ne legyen túl mély, és ügyeljünk arra is, hogy a szélén hagyjunk egy kicsit. Megtöltjük a 2-3...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az egyik pohár kefírt meglangyosítani pici cukorral, bele az élesztőt felfuttatni. A többi hozzávalóval összegyúrni. Nagyobb nylonzacskót beolajozni, ebbe bele a tésztát. Legalább...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű