Családireceptkönyv.hu

Dagadó


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Hozzávalók a dagadóhoz: 1,5 kg bőrös dagadó, 3 cikk fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál mustár, só, bors, őrölt paprika
a töltelékhez: 25 dkg sonka, 4 főtt tojás, 2 nyers tojás, 4 szál zöldhagyma, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 5 dkg vaj, 1 csokor petrezselyem zöldje, só, bors
tetejére: füstölt szalonna

Elkészítés:


Elkészítése: a dagadót éles késsel bevágtam amilyen mélyre csak tudtam, vigyázva hogy a széleinél ne sértsem meg. A fokhagymát megpucoltam, áttörtem és összekavartam a mustárral, az olajjal, a sóval, borssal és őrölt pirospaprikával majd a dagadót kívül-belül jól bedörzsöltem vele. Fóliával letakartam és egy éjszakára hűtőbe tettem. Másnap elkészítettem a tölteléket. A zöldhagymát megpucoltam, megmostam és apróra vágtam majd a vajon megdinszteltem. A sonkát és a kihűlt hagymát ledaráltam, hozzáadtam a 4 lereszelt, főtt tojást, a 2 nyers tojássárgáját, a 2 evőkanál zsemlemorzsát, az apróra vágott petrezselyem levelet .Sóval és borssal ízesítettem. Legvégén lazán belekavartam a 2 tojás felvert habját, majd megtöltöttem vele a dagadót és a végét bevarrtam. A bőrös felét pengével vékonyan felcsíkoztam és ezzel a felével alulra tettem a tepsibe.Tetejét szalonna szeletekkel takartam be. Vizet öntöttem alája , lefedtem és 1 órát , lassú lángon pároltam. Ekkor megfordítottam, fél órát pároltam a másik felén is, majd újabb fél órát fedetlen, míg a bőrös része ropogósra sült . Hidegen szeleteltem és friss zöldséggel tálaltam.

Dagadó

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Sertés húsból készült ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Kolozsvári malacoldalas
Kolozsvári malacoldalas

A húst feldaraboljuk, sózzuk, a forró zsírban vagy olajban mindkét felét hirtelen elősütjük. A hússzeleteket kivesszük, a megmaradt zsiradékban megdinszteljük a hagymát, megszórjuk...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Írta: Anita
KOCSONYA NEM ZSÍROSAN
KOCSONYA NEM ZSÍROSAN

A sertes kormoket es a sertesbort jol megtisztitottam, es lesuroltam allando folyoviz alatt. Utana a kormoket egy eles kessel, hosszaban kette vagtam. Egy nagy edenyben beletette...

Elkészítési idő: 5 ora
Nehézség: Közepes
share
Avatar VÁR SZELET
VÁR SZELET

A hús szeleteket,klopfolás után sózom.A reszelt sajtot a tojásba keverem.A húsokat először lisztbe, majd a sajtos tojásba forgatom végül a zsemlemorzsába és forró olajba kisütöm Bu...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk