Hozzávalók 2 személyre
- 2 csirkecomb
- 1 evőkanál mustár
- 1 teáskanál csípős dijoni vagy ír mustár
- 1 teáskanál frissen reszelt gyömbér
- 1/2 kávéskanál méz
- 1 evőkanál olívaolaj
- só
a körethez:
- 10 dkg basmati rizs
- 20 dkg sárgarépa
- 1 evőkanál szezámmag
- 1 evőkanál fekete szezámmag
- 1-2 evőkanál frissen aprított korianderzöld
- olaj
- só
A mustárból, a gyömbérből, a mézből és az olajból elkészítjük a pácot, majd alaposan bedörzsöljük vele a húst, és 1-2 órára félretesszük. Ezután a combokat kiolajozott, tűzálló tálba helyezzük, és 180 fokos sütőben félideig alufóliával lefedve, majd anélkül kb. 1 óra alatt megsütjük.
Közben a körethez a rizst vastag aljú fazékban, kevés olajon megpirítjuk, majd a térfogatához képest kétszeres mennyiségű vízzel felöntjük, és fedő alatt megpároljuk. A szezámmagot száraz serpenyőben megpirítjuk, félretesszük. A sárgarépát vékonyra karikázzuk, nagy lángon, kevés olajon vastag aljú serpenyőben megsütjük, majd a szezámmaggal és a korianderzölddel összeforgatjuk. Melegen, a hússal együtt tálaljuk.
A húst egészben egy sütőzacskóban bepácolom a fűszerekkel, és a negyedelt vöröshagymával, majd legalább pár órát állni hagyom. Érlelés után 160 fokos sütőben kb. 2 órát sütöm. Ha...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: Közepes
Az almákat megmossuk, magházát eltávolítjuk, kisújjnyi vastagra szeleteljük, majd a kissé megforrósított olaj és vaj keverékében kb. 2 perc alatt pirosra sütjük. Kiszedjük, mele...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
A fokhagymát megpucoltam, lobogó vízben 1 percig főztem. A megsózott csirkecombokat 5 dkg vajon mindkét oldalukon megpirítottam, majd kiszedtem egy tálra. A vajhoz hozzáöntöttem a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű