piskótához:
6 tojás sárgája
6 evőkanál porcukor,
6 lapos evőkanál sima liszt
1 csomag vaníliás cukor
1 dl étolaj
2 púpos evőkanál kakaópor
fél csomag sütőpor
6 tojásfehérjéből 1 csipet sóval felvert kemény hab
1 sárgabarack összevágva apró kockákra
Hozzávalók a krémhez:
8 dl tej
5 evőkanál étkezési keményítőpor
5 evőkanál cukor
7,5 dkg cappuccino por
2 dl Hulala tejszín
25 gr étkezési zselatin, 1,5 dl víz
5-6 szem félbevágott barack, csoki dara.
: A piskóta hozzávalóit robotgéppel jól kikeverjük a felsorolás szerint ( a sütőporig). Majd a keményre felvert tojásfehérjehabot óvatosan fakanállal hozzákeverjük. Majd az apróra feldarabolt barackot beleszórjuk.
Egy 26 cm-es tortaforma aljába sütőpapírt teszünk. A formát vajjal kicsit megkenni oldalt. Majd beleöntöm a masszát. Előmelegített sütőben 200 fokon 20 percig sütjük. ( Tűpróba!)
Közben a 8 dl tejben sűrűre megfőzzük az összekevert étkezési keményítőport, cukrot és cappuccino port. Hagyjuk langyosra hűlni.
A hulalát robotgéppel kemény habbá verjük, félretesszük. A megsült piskótát kivesszük a torta formából, levesszük alulról a sütőpapírt. Ha már kihűlt a piskóta visszahelyezzük a formába.
Közben a 1,5 dl vízben felforraljuk az étkezési zselatint, langyosra hűtjük és belekeverjük a cappoccino pudingba. Ezután a kemény habbá vert hulalát is belekeverjük fakanállal. Majd a massza felét ráöntjük a piskótára. Ezután körberakjuk a félbevágott barack szemekkel. Erre pedig a maradék masszát öntjük. Én a tetejére csoki darát is szórtam. Hűtőbe tesszük legalább 8 órára. Utána bontható és szeletelhető.
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, három egyenlő részre osztjuk és fél órát hagyjuk pihenni. A meggybefőttet lecsepegtetjük, a túrót áttörjük és hozzáadjuk a tojás sárgáját. A r...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Közepes
Előmelegítjük a sütőt légkeveréses 175 fokra, egy tepsibe sütőpapírt szabok (lehetőleg ne kunkorodjon fel az oldalaknál, hanem szépen feküdjön fel a tepsire). Szétválasztjuk a toj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
♥ MACARON. A mandulalisztet a porcukorral együtt megszitáljuk, és még szárazon a csipetnyi sóval összekeverjük. Hozzáadjuk a pihentetett tojásfehérje felét (5,5 dkg-ot) és alapos...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz