2 kg disznó, vagy marha hús
1,2 kg vöröshagyma
2-3 ek. zsír
2 db paprika
2 db paradicsom
1,5-2 kg burgonya
4 nagy gerezd fokhagyma
3-4 ek. őrölt, piros fűszerpaprika
őrölt köménymag
só, ízlés szerint még Gulyáskrém és a tálaláshoz csípős zöldpaprika felkarikázva
A kockára vágott hagymát feltesszük a zsíron párolni, majd hozzátesszük a húst is. Kevergetve sütjük, amíg a húsból adódott víz elpárolog. Közben természetesen sózzuk. Ha lesült kicsit, hozzáadunk annyi vizet, hogy ellepje és beletesszük a fűszerpaprikát, a nyers paprikát és a paradicsomot. Addig főzzük így, amíg a hús már majdnem teljesen megpuhult. Ekkor a burgonya jön bele és a végső vízmennyiség. Ha ismét felforrt, már a csipetkét is beleadhatjuk és ezután a többi fűszert – köményt és fokhagymát -, valamint a Gulyáskrémet illetve sózzuk, amennyire ízlés szerint még szükséges. Ha a Gulyáskrém használata mellett döntünk, ne sajnáljuk. A 10 adagos mennyiségbe nyugodtan nyomjunk bele egy teljes közepes méretű tubust.
Két alapvető dolog a gulyásleveshez, amit tudni kell. Magyar ételt nem készíthetünk olajjal, csak disznózsírral (esetleg kacsa- vagy libazsírral), és az eredeti magyar gulyáslevesben nincs zöldség, csak hagyma, paprika és paradicsom.
Amire még fontos odafigyelni.
A krumpli ne főjön szét a levesben! A legjobb fajta burgonyát vegyük és akkor adjuk hozzá, amikor a hús már 90%-ban megpuhult.
Ugyancsak oda kell figyelni a csipetke kifőzésére. Különösen bográcsgulyás esetén előfordulhat hogy a tészta leszáll a bogrács aljára és odaég az egész leves. Vagy hagyjuk ki a csipetkét, vagy főzzük meg külön vízben!
Petrezselymet, zellert, zöldséget, sárgarépát beletesszük egy lábasba és felengedjük vízzel. Teszünk bele sót. Feltesszük a tűzhelyre, beletesszük a kockára szelt krumplit, a hagym...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A bacont vágd apróra, majd közepes lángon pirítsd addig, amíg a szalonna jó ropogós lesz. Vedd ki az edényből, és tedd félre. A hagymát, a sárgarépát és a zellert is pucold meg, ap...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A szalonnát vágd apró kockákra, és süsd zsírjára.Szűrőkanállal szedd ki a pirosra sült szalonna kockákat, a zsírjában hervaszd meg a finomra aprított hagymát. Szórd rá a felszelet...
Elkészítési idő: 2-3 óra Nehézség: Közepes