Családireceptkönyv.hu

Lucskos káposzta


Írta:

Adag: 6-8
Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


15 dkg füstölt szalonna
2 fej hagyma
50 dkg sertéstarja vagy oldalas
1 kg fehér káposzta
6 gerezd fokhagyma
2 tk borsikafű (csombor)
2 tk tárkony
1 tk szárított kapor
1 tk őrölt bors

2.5 dl tejföl
1 ek liszt

Elkészítés:


A szalonnát és a hagymát apró kockára vágjuk. A húst felkockázzuk, kicsit apróbb darabokra, mint a pörkölthöz. A káposztát megpucoljuk, a torzsáját kivágjuk, majd nagyobb kockára vágjuk. A szalonnát a bográcsban kisütjük, a zsírján megpirítjuk a hagymát; rádobjuk a húst, sózzuk, és az apróra vágott fokhagymát is hozzátesszük. Kevergetve fehéredésig főzzük, közben kis levet fog ereszteni. A csombort, a borsot, a tárkonyt és a kaprot is beletesszük. Fél órán át főzzük, és figyelünk arra, hogy a levét ne fője el, vízzel pótoljuk az elpárolgott mennyiséget. Fél óra´után belekeverjük a káposztát, és annyi vizet öntünk hozzá, hogy éppen ellepje. Lassú forralással puhára főzzük körülbelül egy óra alatt. Amikor minden puha, csomómentesre keverjük a tejfölt a liszttel, és ezzel a habarással sűrítjük az ételt.

Trükkök, tippek, praktikák:


bográcsban is elkészíthető, a hús minőségétől függ a puhulási idő, ellenőrizni kell

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Lazacfasírt céklasalátával
Lazacfasírt céklasalátával

A sült lazac bőrét és a szálkákat eltávolítjuk, és a húsát egy tálba morzsoljuk. Beleütünk két tojást, a fűszerekkel ízesítjük, és a manióka liszttel az egészet jól kikeverjük. Egy...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Tarhonyás hús
Tarhonyás hús

A húst mosd meg, majd kockázd fel apró részekre, aztán tedd félre. A hagymát vágd kockákra, ahogyan a szalonnát is, majd olajon pirítsd meg őket. Amikor a hagyma kellőképpen üveges...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Hagymás bab recept Bud Spencer módra
Hagymás bab recept Bud Spencer módra

A szalonna bőrét levágjuk és felkockázzuk.Az étolajon elkezdjük a szalonna zsírját kiolvasztani. A cukrot rászórjuk, elkeverjük. Ez szépen karamellizálódni fog.Közben a vöröhagymát...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk