4 adag kész, kifőtt, galuska tészta
6 db tojás
15 dkg parasztkolbász
5 dkg füstölt szalonna
3 szál újhagyma
5-6 levél medvehagyma
só, bors ízlés szerint
Ha nincs maradék galuska tésztánk, pillanatok alatt elkészíthetjük:
45 dkg liszt, én általában, réteslisztből készítem
4 db tojás (L-es méret)
2,5 dl víz
1 teáskanál só
Egy nagyobb, tapadásmentes edényben, a szalonnát apróra vágjuk, kipirítjuk a zsírját, majd hozzáadjuk a felkarikázott újhagymát, a kolbászt és az egészet összeforgatva, néhányszor megkeverve, hagyjuk egy kicsit pirulni.
Amikor a kolbász zsírja elkezd kisülni, a tojásokat egyenként felütjük, és hozzáadjuk. Ízlés szerint, sózzuk, borsozzuk, ügyelve arra, hogy a szalonna és a kolbász is sós.
Mikor a tojás alja elkezd sülni, hozzákeverjük a kifőtt galuskát (nokedlit) és jó alaposan összekeverjük az egészet. Addig sütjük, míg a tojás nagyjából rásül a galuskára, ekkor megszórjuk apróra vágott medvehagymával és tálaljuk.
Nagyobb fazékban, kevés sóval, vizet forralunk.
Míg a víz felforr, tálba tesszük a lisztet, hozzáadjuk a sót és az egyenként, külön tálkában felvert tojásokat és a vizet. Egy fakanállal, nagy mozdulatokkal összekeverjük a tésztát, nem kell simára kidolgozni, csak amolyan, tessék-lássék módon összekeverjük. Ha túl kemény, öntünk még hozzá, egy kevés vizet.
Miután a víz felforrt, az edény tetejére téve a nokedli szaggatót, egy adag tésztát szedünk bele és vízszintes, húzó-toló mozdulatokkal, beleszaggatjuk a forrásban lévő vízbe.
Miután végeztünk egy adaggal, egy tiszta fakanállal megkeverjük és mikor feljönnek a víz felszínére kimerjük, folyó vízzel leöblítjük, majd lecsepegtetjük.
Egy tálba téve kevés olvasztott kacsazsírral, vagy olajjal meglocsoljuk és jól összekeverjük.
1. Egy nagy edénybe a lisztet és proteinport összekeverjük, majd a közepére szórjuk az instant élesztőt, és ráöntjük a langyos vizet és kissé összekeverjük egy fakanállal. 2. B...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Könnyű
A húst megmossuk, megtöröljük és felkockázzuk. A szalonnát kis kockákra vágjuk. A hagymákat megpucoljuk, és (ez az első pozitív pont az elkészítés folyamán) négybe bágjuk. Ha kis...
Elkészítési idő: 240 perc Nehézség: Közepes
Olajon dinszteljük meg az apróra vágott hagymát , a zúzott fokhagymával és a közepesre reszelt sárgarépával, közben szórjuk meg a kurkumával. Ha kész hagyjuk egy kicsit hűlni....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű