50 dkg tehéntúró
3 tojás
70 g búzadara
csipet só
1 késhegynyi szódabikarbóna
20 dkg zsemlemorzsa
2 ek napraforgó olaj (a zsemlemorzsa pirításához)
A túrót jól összedolgozzuk a 3 tojássárgájával, búzadarával, sóval és szódabikarbónával, majd hozzáadjuk a felvert tojás fehérjét.
Egy-két órán át állni hagyjuk a hűtőben, majd vizes kézzel egyforma gombócokat formázzunk belőle.
Jó sok vizet felforralunk, melyhez adunk egy csipet sót, majd forrás után lejjebb vesszük lángot,hogy a víz már ne forrjon (ha zubogó vízbe tesszük a gombócokat előfordulhat, hogy szétesnek).
Először egy darab próba főzést végezünk egy gombóccal, ha szétesik a vízben a gombóc, akkor a dara még nem dagadt meg eléggé.
Ilyenkor kevés darát kell még (kb 1-2 dkg) a masszához tenni és még visszatenni a hűtőbe.
A víz forrása után lassú tűzön, 15-20 percig főzzük a gombócokat. Ha feljöttek a gombócok a víz tetejére, akkor elkészültek.
Lecsepegtetjük, végül meghempergetjük a már elkészített pirított zsemlemorzsában.
Édes tejföllel tálaljuk.
Elkevertem a száraz hozzávalókat,majd belemorzsoltam az élesztőt.Hozzáadtam a vizet és végül az olajat is.Kézzel összedolgoztam,de lehet géppel is,majd hagytam duplájára kelni,m...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A félfőre vágott, kis fej vöröshagymát és az áttört fokhagymát a zsíron megdinsztelem. Hozzáadom a bort és a fűszereket, majd ha a levét elfőtte, beleteszem a feldarabolt májat....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű