20 dkg sertéslapocka
15 dkg kenyérszalonna
4 szem sárga burgonya
2 db kápiapaprika
só és bors
1 közepes fej hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 szál rozmaring
2 ek olívaolaj
2 ek vaj
A burgonyát feltesszük héjastól főni. Ez idő alatt a szalonnát kisütjük, majd a zsírját leszűrjük.
Megformázzuk a húsunkat szép, egyforma oldalú darabokra, sózzuk borsozzuk, félretesszük.
A szalonna zsírján megsütjük a kimagozott feldarabolt kápiapaprikát, amit utána turmixgépben pépesítünk, majd szűrőn átszűrjük, és hűtőben tartunk tálalásig.
A megfőtt burgonyát meghámozzuk, felkarikázzuk, egy sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk, meglocsoljuk olívaolajjal, tengeri sót szórunk rá és frissen aprított rozmaringot. 200C-os sütőben addig, sütjük amíg meg nem pirul.
A húsainkat is készre sütjük egy serpenyőben, majd 140C-os sütőbe helyezzük úgy 15 percre.
A hús leeső részeiből hagymával és sok fokhagymával a szalonna zsírján mártást készítünk, a végén leszűrjük, vajjal sűrítjük.
Tálaláskor a sültkápiapaprika-krémből alapot húzunk, erre fektetjük karikaszerűen váltakozva a húst-krumplit-húst-krumplit. A végén megöntjük a fokhagymás mártásunkkal, a tányér másik oldalára is húzunk a kápiakrémből.
A fenti hozzávalókat alaposan dolgozzuk össze, és hagyjuk állni 20 percet, hogy az ízek összeérjenek. Töltsük meg vele a tölteni valót.
Elkészítési idő: 25 perc Nehézség: Könnyű
A felszeletelt húst sózom, borsozom, lisztbe mártom és forró olajban mindkét oldalán megpirítom. Kiszedem a serpenyőből, majd belerakom a felkockázott bacon-t, hagymát, fokhagymát....
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: Közepes
A húst, nyelvet, tüdőt bő vízben megfőzzük, majd kihűtjük. A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk, majd megpirítjuk. A rizset megfőzzük. A nyers májat, a kihűlt húst, nyelvet, tüd...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz