0,5 kg közepes
10 dkg juhtúró
őrölt köménymag
só
pirospaprika
kis fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
2 db tojás
2-3 ek zsemlemorzsa
10 dkg füstölt sajt
A gombát meg tisztítjuk, a szárait és a sérült gombafejeket apró kockákra vágjuk, majd a többi összetevővel, a sajt kivételével egybe vegyítjük. Megtöltjük vele a gomba fejeket és ráreszeljük a füstölt sajtot. Ha több lett a töltelék a tepsibe simítjuk, és arra tesszük a megtöltött gombafejeket. Sütőben 180 fokon megsütjük. Köretnek adhatunk hozzá tört burgonyát vagy párolt zöldséget. Egyébként lehet apró kockára vágott és kisütött füstölt, vagy húsos szalonnát is belekeverni, nem fogja elrontani.
Sztori: Egy alkalommal kicsit sok körözöttet készítettem, és amikor már második alkalommal ettem belőle, azon kezdtem el gondolkozni, hogy mire is tudnám a többit felhasználni. Volt otthon gombám és el kezdtem gondolatban összepárosítani. Nem bántam meg, mert nagyon finom lett.
Ezeket össze kell turmixolni, mindkettőt héjastól és ezt kell a vízzel felönteni, majd forráspontig felmelegíteni(amíg gyöngyözik). Hagyni kell kihűlni és utána leszűrni. Ebből ke...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű
Tökfőzelék: pörkölt Zöldborsó: fasírt vagy rántott csirkemell Paradicsomos káposzta: sült oldalas Paradicsom mártás(és egyéb mártások): főtt hús, főtt , hagymás krumpli Spen...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A cukkini és a többi hozzávaló mennyisége attól függ, hogy mekkora adagot szeretnél készíteni. A cukkinit mosd meg és vágd vastagabb karikákra, tedd a tepsibe és sózd meg. A tejföl...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű