Az aljhoz:
250 g darált keksz
80 g sótlan olvasztott vaj
A krémhez:
1 kg mascarpone
240 g tejföl
200 g cukor
5 g vanília kivonat
5 db tojás
8 g kukoricakeményítő
1 csipet só
1 db citrom reszelt héja
Készítsük el a kérget. Melegítsük elő a sütőt (180°C) és a tortaformát (26 cm) béleljük ki sütőpapírral. A darált kekszet és az olvasztott vajat jól összekeverjük, majd a formába borítjuk és kanállal egyenletesre döngöljük. Süssük 15 percet, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
Csökkentsük a sütő hőmérsékletét 150°C –ra.
Készítsük el a krémet. Egy nagy tálba tegyük a mascarponét és keverjük simára kézi mixerrel. Ezt követően adjuk hozzá a cukrot, kukoricakeményítőt illetve a sót,majd ezekkel is jól keverjük össze.
Adjuk hozzá a tojásokat egyesével, majd a vanília kivonatot, citromhéjat, tejfölt. Ezekkel is jól keverjük el.
A krémet borítsuk a kihűlt kéregre.
Süssük 45-55 percig, majd kapcsoljuk ki s sütőt (mikor már aranybarna a teteje) és hagyjuk még bent egy órán át.
Vegyük ki a sütőből (a torta közepe ilyenkor még folyékony állapotú lehet), hagyjuk teljesen kihűlni, aztán tegyük hűtőbe egy éjszakára.
Díszíthetjük gyümölccsel, porcukorral tálalás előtt. Jó étvágyat hozzá!
Egy nagyobb tálat előkészítünk, és háztartási fóliával kibéleljük. Egy másik tálban a hozzávalókat elkeverjük: a zselatint a csomagoláson szereplő útmutató szerint elk...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
http://aprosef.hu/erzsebet_kiralyne_tortaja
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1.A tésztához a szoba-hőmérsékletű Ramát a liszttel, a tojásokkal, meg a sóval gyors mozdulatokkal összegyúrjuk és hűtőszekrénybe tesszük, amíg a töltelék elkészül. 2.Ehhez a to...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű