2-4 fej, salátának csak a belső "szív" része kell, egyben hagyva, majd kettőbe vágva
15-20 dkg füstölt húsos kolozsvári szalonna, kockázva
2-3 gerezd fokhagyma, lapkákra vágva /lehet több is/
Öntet:
2-4 tk. cukor
2-3 ek. ecet
1,5-2 dl hideg víz
só, bors
Az öntet hozzávalóit össze is keverhetjük és így készítjük oda a főzéshez, szerintem így jobban a szánk ízéhez igazíthatjuk, de lehet külön-külön is.
A szalonnakockákat pici zsíron piros, ropogósra sütöttem, majd kivettem egy kistányérra és félretettem.
A visszamaradt zsíradékra rászórtam a cukrot, egyet kevertem rajta, jött hozzá az ecet, só, bors, majd felöntöttem a vízzel és már ehhez az öntethez adtam a fokhagymát. Pár percig jól összeforraltam az egészet, és persze kóstolgattam, miből kell még hozzá, hogy igazán finom legyen, azt természetesen pótoltam.
A mosott, negyedelt salátaszíveket beleforgattam ebbe a forró ízes lébe és jól összeforgattam, hagytam 2 percig rotyogni benne, majd egy sütőtálba öntöttem át az egészet és a tetejére szórtam a szalonnapörcöt.
Szerintem egy kicsit főttnek, és egy kicsit nyersnek is kell maradnia.
Tálaláskor lehet joghurttal v. tejföllel meglocsolni.
Sültekhez is kiváló meleg saláta, sőt egyenesen különleges.
Friss kenyérrel, hús nélkül, csak így magában is nagyon finom, fölséges ebéd.
Olívaolajon üvegesre pirítom a kockára vágott vöröshagymát, majd rádobom a megtisztított, felaprított májat. Fűszerezem (bors, kakukkfű, majoránna) - de nem sózom. Ha megpuhult a m...
Elkészítési idő: 15-20 perc Nehézség: Könnyű
A 10 db tojást egyenként a szélesebbik végén feltörjük, épp csak akkora nyílást készítve rajta, hogy a hozzávalókat majd bele tudjuk szórni. A belsejüket kiöntjük (ebből finom ránt...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A vajon kissé megpergeljük a lisztet majd hozzáadjuk a tejfölt,a sajtot és a sót. 1-2 percig főzzük, míg besűrűsödik, majd krémesre kavarjuk és kihűtjük. Minden sonkaszelet egyik...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű