1 ek sertészsír
1 közepes db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 ek fűszerpaprika
1 teáskanál köménymag
4 db burgonya
1 közepes db kelkáposzta
10 dkg frankfurti virsli (2 pár)
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
175 g tejföl
1 púpozott ek finomliszt
2 l víz
A hagymát apróra vágjuk. A krumplit megpucoljuk és felkockázzuk, a káposzta leveleit megmossuk és felcsíkozzuk.
A zsírt megolvasztjuk, és rádobjuk a finomra vágott hagymát. Kettőt keverünk rajta, nem kell sokáig, nem pörköltet készítünk. Mehet rá a paprika, szintén egy keverésig, majd a kömény, utána pedig a krumpli. 1 percig kevergetjük, majd felöntjük 2 liter vízzel.
Belereszeljük a fokhagymát, és fedő alatt 5 percig főzzük.
Utána hozzáadjuk a felcsíkozott káposztát, sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt főzzük fél órán át.
Ha a zöldségek megpuhultak (ízlés kérdése, hogy harsanósan vagy szétfőzve szeretjük), hozzáadjuk a felkarikázott virslit, és még 5 percig főzzük.
Közben a lisztet elkeverjük a tejföllel, majd ha csomómentes, merünk bele egy merőkanálnyit a forró levesből, és azzal is kikeverjük. Visszacsurgatjuk a levesbe, jól elkeverjük, és még 2 percig főzzük.
A vajat felolvasztjuk, megpároljuk benne a gombát és a petrezsleymet, majd addig pároljuik, míg el nem fő a leve. Ezután megszórjuk a liszttel, majd felöntjük a zöldség alaplével....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1. Zsiradékon a vöröshagymát megpirítjuk a curryvel, sóval borssal 2. Rá a foghagyma 3. Fölengedjük a zöldségalaplével 4. Bele minden más (kivéve:rokfort) 3. Kb. 15-20p ig főz...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
A vöröshagymát finomra vágjuk és az olajon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a felkarikázott sárga- és fehérrépát, kicsit lepirítjuk. Beletesszük a kisebb hasábokra vágott karalábét,...
Elkészítési idő: 20 perc Nehézség: Könnyű