Hozzávalók:
kb. 1,6 literhez:
75 dkg zsenge vajbab tisztítva, darabolva
2-3 babérlevél
kb. 3 púpozott evőkanál liszt (attól függ, ki milyen sűrűn szereti)
3-4 evőkanál Vénusz olaj
1 mokkáskanál őrölt pirospaprika
2-3 gerezd fokhagyma finomra aprítva
2-3 dl tejföl
kevés ecet
kevés cukor
A zöldbabot felteszem főni annyi vízben, amennyi éppen ellepi, sóval, babérral puhára főzöm.
Közben a lisztből a zsiradékkal zsemleszínű rántást készítek, benne rövid ideig megdinsztelem a fokhagymát. A tűzről félrehúzom, megszórom pirospaprikával, átkeverem, és azonnal hozzá is adom a tejfölt, a rántást azzal kikeverem, és még kb. 2 dl hideg vizet fokozatosan keverek hozzá, hogy folyékony állagú legyen (nem lesz csomós!). Az így kevert rántást a forrásban lévő főzelékhez adom, az újra forrásig kevergetem.
Takarékra állítom és pár percig lassan együtt főzöm, közben utána sózom, kevés ecettel, cukorral ízesítem és a végén.
Én kihűlt állapotban izésítek, ha túl sűrű akkor még tejfölt teszek hozzá... Mi a pirospaprikásat nem szeretjük így azt kihagyom :)
Elkészítés: A fejes káposztát kb 1 cm széles csíkokra darabolom. A hagymát apró kockára vágom, és egy nagyobb lábosban olajon megdinsztelem. Mikor puha rádobom a káposztát, és felö...
Elkészítési idő: 50 perc Nehézség: Könnyű
Vágd kockára a megmosott kelkáposzta leveleket úgy, hogy közben vágd ki a torzsáját. Az édeskrumplikat pucold meg, majd vágd negyedelt szeletekre. Egy jó nagy lábost vegyél elő és...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A megtisztított, feldarabolt zöldbabot feltesszük főni annyi vízben, amennyi éppen ellepi. Megsózzuk, beletesszük a babérlevelet, és kb. 20 perc alatt puhára főzzük. Közben a lisz...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Nehéz