50 dkg finomliszt (BL55)
3 dl langyos víz
2,5 dkg élesztő
2 evőkanál olaj
2 evőkanál burgonyapehely (elhagyható)
1/2 kávéskanál aszkorbinsav (elhagyható)
1/2 evőkanál só
pici cukor
Az elkészítés pofonegyszerű: fogom a dagasztótálat, belemérem a lisztet, sót, olajat, burgonyapelyhet, aszkorbinsavat, belemorzsolom az élesztőt, belelöttyintem a vizet, és hagyom a gépet dolgozni jó 10-15 percig. A táltól könnyen elváló, nem túl puha, de jól formázható tésztát kapunk. Ezek után szépen bucira kerekítem a tésztát, meglisztezem a kelesztőtál alját, bele a tészta, kevés liszt a tetejére is, és konyharuhával letakarva langyos helyen pihen 40-60 percet (míg duplájára nő).
Ekkor alaposan lisztezett felületre borítom, és tetszés szerint hosszúkásra (formakenyér vagy vekni) vagy bucira formázom, és a sütőpapírral bélelt céledényben hagyom ismét 40 percig pihenni.
Félidőben egy éles késsel vagy pengével bemetszéseket csinálok a tetejére, és előmelegítem a sütőt 220 fokra.
A kelesztés végén megspriccelem a kenyér tetejét (itt szórom meg magvakkal, ha akarom; mehet rá szezámmag, lenmag, napraforgó, tökmag, ki mit szeret) és a jénai tetejének belsejét is, és mehet a sütőbe.
Kb. 15-20 perc múlva leveszem a jénai tetejét (hacsak előbb el nem éri a tészta, mert akkor nyilván előbb, hogy ne nyomja el a kenyér szép formáját), és 200 fokon újabb 25 percig sütöm – amíg szép aranybarna nem lesz.
Akkor lesz igazi a kenyér, ha a formából kivéve az alját megütögetve egyenletes kopogó hangot hallat. Rácson hagyom kihűlni.
Egy tálba beleütöm a tojást ( dagasztógépet használok ) beleteszem a cukrot , sót és az előmelegített tejet a vajjal vagy margarinnal . Jól felverem habosítom kicsit vele kb 2-3 pe...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű
Előtésztát készítettem: 260 g kovászt, 480 g vizet, 400 g Lisztet a dagasztógép táljába összekevertem és 2 óra 30 percet kelesztettem. Majd hozzáadtam 400 g lisztet és 15 percig...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
A kefirt keverjük össze a szódabikarbónával, adjuk hozzá a tojást és a növényi olajat. A lisztet állandó keverés mellett apránként adjuk hozzá a masszához. Addig gyúrjuk, míg egy...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz