TÉSZTA:
25 dkg liszt
15 dkg margarin
1 tojás sárgája
1 csipet só
1 dl tejföl
KRÉM:
1 l víz
3 tasak vaníliás pudingpor
2 csomag vaníliás cukor
6 db tojásfehérje
200 g porcukor
TÉSZTA: A tészta összetevőit összegyúrom, hűtőben legalább 1 órát pihentetem, de jót tesz neki az éjszakai pihenés is.
Kinyújtom kb 2mm vastagra. Egy sütőlapot megfordítok, beborítom sütőpapírral, erre helyezem rá a kinyújtott tésztát.
Villával megszurkálom, és előmelegített 170°-os sütőben 20-22 perc alatt megsütöm. Két lapot sütök. A két lapot egyforma méretre vágom, az egyikre kerül majd a krém, a másikat pedig négyzet formákra vágom, ezek kerülnek majd a krémes rétegre.
KRÉM: A krémhez egy liter vízben a vaníliás pudingot, a vaníliás cukorral együtt, sűrű krémmé főzöm. A tojásfehérjéket a porcukorral kemény habbá verem és hozzákeverem a forró, pudingos krémhez, még pár percig főzöm és kész is. Kicsit hagyom a krémet hűlni, majd az alsó lapra egyenletesen ráhalmozom, végül ráteszem a felső lap négyzeteit. Nedves késsel könnyen vágható így a krémes.
Hideg helyen néhány órát állni hagyjuk.
A tojásokból 2 db piskótát készítünk. Az egyiket kakaósan, ezért az abba szükséges lisztet3:2 arányban tegyük hozzá /3 ek. liszt-2 ek. kakaó por/. Sütés után, ha kihűlt mindkét la...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tojások sárgáját a cukorral kikavarjuk. A tojásfehérjéből kemény habot verünk és hozzákeverjük a habot, majd a lisztet. A tésztát papírral kibélelt tepsibe kanalazzuk. Közép mele...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
6 tojássárga, 30dkg porcukor, 1 vaníliás cukor, ezeket összekeverjük. 1/8 l olaj, 1/8 l langyos víz, ezeket is hozzákeverjük. Hozzáadunk még 20 dkg lisztet, 4 e.k. kakaót, 1 sütőpo...
Elkészítési idő: 1 ora Nehézség: Könnyű