160g földimogyoró
2 gerezd fokhagyma
1-6 chili paprika ízlés szerint (kimagozva)
10-12g galangal vagy gyömbér meghámozva, és apróra szeletelve
400ml kókusztej
1 evőkanál édes szójaszósz
15g melaszos barnacukor (vagy ha van, pálmacukor)
1 kaffir lime levél*
1 thai citromfű (elhagyható)*
fél kiskanál citromlé
késhegynyi só
1 kiskanálnyi újhagyma, vagy salottahagyma apróra szeletelve (elhagyható)
Tegyük egy kés betétes robotgépbe (vagy mozsárba) a földimogyorót, fokhagymát, chilit, galangalt vagy gyömbért, és pürésítsük.
Tegyük egy serpenyőbe az imént elkészült masszát, adjuk hozzá a kókusztejet, szójaszószt, barnacukrot, adjuk hozzá a kaffir lime levelet, thai citromfüvet ha használunk, forraljuk fel, majd 10-15 percig alacsony lángon főzzük. Arra ügylejünk, hogy ne csapódjon ki a kókusztej. (Azaz kevergessük, és ne emeljük a hőfokot.)
Kóstoljuk meg, és kevés citromlével, sóval, esetleg cukorral egyenlítsük ki az ízeket. Tálalhatjuk megszórt újhagymával, vagy salottahagymával
♥ A szósz hűtőben kb. 2-3 napig tartható el, mélyhűtőben pár hétig.
A hagymát apróra vágjuk, kevés olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a bacont, fűszerezzük, és együtt pirítjuk. 2 dl tejszínt hozzáöntünk, majd a maradék 2 dl tejszínnel és egy kevés...
Elkészítési idő: 25 perc Nehézség: Könnyű
összekeverni
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A burgonyát meghámozzuk és felkockázzuk, sós vízben megfőzzük. Majd leszűrjük és egy tálba tesszük, hozzáadjuk a fokhagymát, a vajat és a tejfölt és robotgéppel összedolgozzuk. Fűs...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes