40 dkg friss kimagozott meggy, (v. konzerv)
10 dkg kristálycukor,
1 kis pohár tejföl,
2 evőkanál liszt,
egy kis darab vaníliarúd,
pár darab szegfűszeg,
pár darab egész fahéj, ( vagy őrölt )
15 dkg búzadara,
só
♥ A mártás elkészítése :
tegyük egy edénybe a meggyet, és öntsük fel annyi vízzel ami ellepi. Adjuk hozzá a cukrot, a vanília rudat, a fahéjat, és a szegfűszegeket. ( ha van fűszertartó tojásunk akkor abba tegyük a fűszereket, könnyebben ki tudjuk majd venni ) Forraljuk fel, majd távolítsuk el a fűszereket. Habverővel keverjük ki a tejfölt a liszttel, merjünk hozzá a meggy levéből, keverjük simára, és habarjuk be a mártást. Forraljuk fel, és zárjuk el alatta a lángot. Természetesen mikor nincsen friss meggy akkor fagyasztott, és konzerv meggyből is elkészíthető.
Konzerv meggy használatakor ne vízzel, hanem a meggy levével forraljuk fel, és mivel az már édesített ezért kevesebb cukrot kell használni a készítéskor.
Habarás helyett 1 cs vaniliás pudingport keverek ki a tejfölben, sokkal krémesebb lesz az állaga.
♥ Pirított dara elkészítése :
3 evőkanál olajon folyamatos keverés mellett, közepes lángon pirítsuk meg a búzadarát, közben fél mokkáskanálnyi sóval ízesítsük. Ha egyenletesen megpirult adjunk hozzá 4 dl hideg vizet, keverjük jól össze, fedjük le fedővel, és 5 perc alatt beszívja a vizet.
A pirított dara akkor lesz pergős, ha forró-fővő vízzel öntjük fel, és közben gyorsan kavargatjuk. Kb. fél perc alatt besűrűsödik, akkor lehet elzárni alatta a gázt, és befedve hagyjuk. Az utána következő fél órában kb. 2-3 alkalommal kell jól átkeverni, hogy a gőz távozzon belőle. Az egyes kavargatások után mindig visszafedjük. Ezután lesz jó pergős
A dara pirításához vastag falú edényt használjunk, különben könnyen leéghet.
A felezett tésztákat kitekerjük. Megrakjuk a tésztát a következő sorrendben: két sonka felét, néhány szelet mozzarella, paradicsom, oregano, só, bors. Most megkenjük a széleit, kiv...
Elkészítési idő: 1/2óra Nehézség: Közepes
később
Elkészítési idő: 0,5 Nehézség: Könnyű
Élesztőt felfuttatom tejjel,pici liszttel és cukorral. Összekeverem a többi hozzávalóval és kelesztem.
Elkészítési idő: 1 Nehézség: Könnyű