4 egész csirkecomb
4 gerezd fokhagyma
1 kicsi zellergumó
1 közepes padlizsán
60 dkg burgonya
2 szál sárgarépa
10 dkg kolozsvári szalonna
só, bors
1 tk. mustár
2 közepes fej hagyma
fél dl olaj
A római tálat beáztatjuk kb.2 órával a használat előtt.
A burgonyát, a padlizsánt, a répát, a zellert, és a hagymákat, apró kockára vágjuk. A tálból kiöntjük a vizet, beleöntjük az olajat, és az elkészített zöldségeket, sózzuk, borsozzuk, kézzel összekeverjük.
A combokat több helyen bevágjuk és a zöldségekre fektetjük. Ízlés szerint bedörzsöljük a mustárral és a fűszerekkel, majd ráhelyezzük a bevagdosott szalonnaszeleteket. Rátesszük a tál tetejét és betesszük a még hideg sütőbe.Bekapcsoljuk, és 170°-on addig sütjük, amíg a combok megpuhulnak. Ekkor levesszük a tál tetejét, és addig pirítjuk, míg a combok picit megpirulnak. Ha kivesszük a sütőből, fa deszkára tegyük, ne hideg tartóra mert megrepedhet.
A húst megmossuk, majd nagy szeletekre vágjuk és egy tálba tesszük, ráöntjük a tejet, hozzáadunk 2 gerezd zúzott fokhagymát, lefedjük és legalább 2 órán át hűtőben pihentetjük. Így...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
A csirkemelleket hosszú, vékony pengéjű késsel óvatosan felszúrtam, vigyázva, hogy lehetőleg ne lyukasszam át a húst. Ezután a felszúrt lyukakba aszalt szilvákat dugdostam, hármat...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Nehéz
A vékony hús szeleteket kiklopfolom,sózom borsozom . A burgonyát az apró lukú reszelőn lereszelem,besózom és amikor levet ereszt kinyomkodom.Ezután hozzáadom a lisztet, és a tojás...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű