500 ml kefir
1 teáskanál szódabikarbóna
1 tojás
2 evőkanál növényi olaj
55 dkg liszt
50 gramm vaj
só (ízlés szerint)
Töltelék
túró 40 dkg
kapor
A kefirt keverjük össze a szódabikarbónával, adjuk hozzá a tojást és a növényi olajat.
A lisztet állandó keverés mellett apránként adjuk hozzá a masszához. Addig gyúrjuk, míg egy lágy tésztát nem kapunk. Ha szükségét látjuk, adjunk még hozzá lisztet. Akkor jó, ha a massza kissé a kezünkhöz ragad. Szórjunk a tetejére egy kevés lisztet, fedjük be konyharuhával és 15 percig hagyjuk állni.A masszát alakítsuk hosszúkásra és nyolc- részre vágjuk fel. Az egyes darabokat sodorjuk ki kisujjnyi vastagságúra. A közepébe tegyük az előzőleg elkészített kapros túrót a széleit hajtsuk fel és kissé egyengessük el a tetejét. hagyjuk újabb három percet állni.
serpenyőben hevítsünk fel egy kevés olajat. A lepényeket mindkét oldalán süssük meg fedő alatt.Olvasszuk fel a vajat és a kész lepényeket kenjük be vele. . Tegyük a lepényeket egy tálba, fedjük le és hagyjuk kihűlni 10-15 percig.
A megkelt tesztat 8 gombocra valasztottam es kerekre nyujtottam lisztes lapon lisztezett nyujtoval (rizsliszt). A kesz ragut beletettem az egyik felere. Rahajtottam a teszta masik...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
A lisztet, a margarint, a zsírt, az 1 tojást, a tejfölt ha szükséges hozzá, a sót és a tejbe felfuttatott élesztőt jól összedolgozod. Egy éjszakára hűtőben pihenteted. Másnap...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Egy tálban alaposan összekeverjük a zablisztet és a tejsavó proteint a szódabikarbónával. Utána a jöhet a kefir, túró, tojás-trió… és legvégül a kókuszzsír – folyékony formájában....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű