1 kg csirkemell filé
1 csapott kk só
0,5 kk őrölt bors
Bundához:
2 közepes tojás
125 g krémsajt
0,5 dl olaj
1 nagy csipet só
300 g liszt
2,8 dl tej
Az alaposan megtisztított csirkemellet kb. 1cm széles és 3-4 cm hosszú csíkokra vágjuk. Kicsit hagyjuk lecsöpögni, meghintjük sóval, borssal és jól összeforgatjuk.
A masszához a tojásokat a krémsajttal simára keverjük, majd a sót, az olajat, a lisztet is hozzáadjuk, végül a tejet fokozatosan adagolva sűrű, csomómentes tésztát kavarunk, ami sűrűbb, mint a palacsinta tészta, de hígabb, mint a nokedli.
A hús darabokat beleforgatjuk, és addig hagyjuk állni, míg egy magasabb falú serpenyőben jól felforrósodik az olaj.
Egy villa segítségével a csirkedarabokat egyesével kicsit lecsöpögtetjük, majd a forró olajba helyezzük. Így nem állnak össze az egyes husik, hanem szépen egyesével közepes lángon világos barnára sülnek.
Konyhai papírtörlőre szedve hagyjuk a felesleges olajat lecsöpögni.
Érdemes több adagban kisütni és a közben lecsöpögő tésztabuborékokat kihalászni az olajból, hogy ne ragadjon rá a következő adag husira.
A húst befűszerezzük és ha van rá lehetőség, állni hagyjuk néhány órát. A zöldségeket megtisztítjuk, csíkokra, illetve cikkekre vágjuk, a kelbimbót félbe, ha túl nagyok. Kizsírozo...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
zsemléket falatnyi darabokra tépkedtem és egy nagy tálba tettem. A tejet felforraltam, ráöntöttem a zsemlefalatokra, és jól összekevertem, átforgattam, de vigyáztam, hogy ne nagy...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Szétvágjuk a csirkét, megsózzuk, borsozzuk, és legalább 1 óráig állni hagyjuk. A füstölt szalonnát ledaráljuk, a vöröshagymát lereszeljük, és összekeverjük a szalonnával. A csirked...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű