250 g zsírszegény lágy túró
275 g zsírszegény tehéntúró (darabos állagú)
4 ev. kanáljoghurt
3 db tojás
1 csomagvanília ízű puding
2 ev. kanálkakaó
ízlés szerint gyümölcs
ízlés szerint édesítő
A krémtúrót és „darabos” túrót kézi mixerrel összeturmixoljuk. Hozzáadjuk a 4 evőkanál joghurtot és a pudingport. Ha már a krém kellően krémes, folyamatos turmixolás mellett egyenként hozzáadjuk a tojásokat, majd végül a krémet ízlés szerint édesíthetjük (esetleg aromát is használhatunk).
Az elkészült krémet két részre osztjuk: a krém 2/3-át félretesszük, a maradék 1/3-hoz pedig hozzákeverjük a kakaót.
Egy 18 cm átmérőjű tortaformát kibélelünk sütőpapírral.
Elkezdjük a rétegezést. A kakaó nélküli és kakaós krémet apránként, felválta, a forma közepébe öntve rétegezzük. A kakaó nélküli krémmel kezdjük, és addig folytatjuk, míg a krém el nem fogy. „Öntésenként” körülbelül fél csészényit öntünk a tortaformába. (Az elkészítés során minél tovább turmixoljuk a krémet, annál cseppfolyósabb lesz, és annyál könnyebben lehet a formába önteni. Azonban vigyázzunk arra, hogy a krém ne legyen túlságosan folyékony, mert akkor nem sül meg.)
A tortát 175 °C-ra előmelegített sütőben 20 percig sütjük. Ezután a sütő hőmérsékletét levesszük 150 °C-ra és további 30 percig sütjük.
A megsült tortát kivesszük a sütőből, megvárjuk, míg kihűl, majd hűtőszekrényben tároljuk.
Kinyújtottam, pogácsa szaggatóval nagyobb köröket vágtam a tésztából, mindegyik közepébe ment egy kiskanál lekvár és gombócokat formáztam belőlük. Ezek a gombócok most meg egy ker...
Elkészítési idő: 60+30 perc Nehézség: Közepes
Az egész tojásokat kihabosítom a cukorral és a vajjal. Hozzákeverem a tejet, majd a sütőporos lisztet. Kettéveszem a masszát és az egyikhez hozzákeverem a kakaóport. Rétegezve...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
egy 24 x 38 cm-es tepsihez Először a szokott módon sűrű pudingot főzünk, majd még forrón hozzákeverjük a tejfölt. A tojások fehérjéből kemény habot verünk és a tejfölös pudin...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű