Családireceptkönyv.hu

Húskalács férfiaknak, kapros mártással


Írta:

Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


szűzpecsenye
vékonyra szeletelt szalonna
só, bors, mustármag
olaj
Mártás:
1 db vöröshagyma
50 g vaj
1 ev. kanál búzafinomliszt
ízlés szerint só és bors
2 ev. kanál aprított friss kapor
200 ml alaplé
200 ml tej
250 ml főzőtejszín
1 ev. kanálecet vagy citromlé

Elkészítés:


A húst megmossuk, megszárítjuk, majd hosszában két vágást ejtünk – ahogy az a képen is látszik. Lényeg, hogy ne vágjuk el teljes hosszában a húst, hanem maradjon 1-2 cm érintetlenül az egyik végén.
Ezzel megkapjuk az „alapot” a fonáshoz. A húst sózzuk és borsozzuk, őrölt mustármaggal megszórjuk. Minden egyes „húskarra” vékony szelet szalonnát teszünk, majd a három „húskart” befonjuk. A végét fogpiszkálóval összefogjuk.
A húst alufóliára tesszük, olajjal meglocsoljuk, becsomagoljuk az alufóliába, majd 200 fokra előmelegített sütőben 25 – 30 percig sütjük. Ezután az alufóliából kicsomagoljuk és további 10 percig sütjük. Vigyázzunk, nehogy a hús kiszáradjon!
Amíg a hús a sütőben sül, elkészítjük a kapros mártás. Egy közepes fej hagymát megtisztítunk és kis lyukú reszelőn lereszelünk. A vajat felolvasztjuk, hozzáadjuk a hagymát, és amikor már elkezd pirulni, hozzáadjuk a lisztet. A hagymát a liszttel együtt tovább pirítjuk, majd felöntjük az alaplével, csomómentesre keverjük, és hozzáöntjük a tejet. Sózzuk és borsozzuk, hozzáadjuk a kaprot, végül a tejszínt. Egyet forralunk rajta, és el is készült. Ízlés szerint ecettel vagy citromlével ízesítjük.
Burgonyapürével tálaljuk.

Trükkök, tippek, praktikák:


Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Sertés húsból készült ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Ruman Imre
Bolognai tagliatelle
Bolognai tagliatelle

A Russell Hobbs Creations konyhai robotgép segítségével reszeljük le a zöldségeket, a sárgarépát, zellert és a hagymát. A húsdaráló segítségével daráljuk le a húst és a szalonnát...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Hamis-Budapest szelet
Hamis-Budapest szelet

A karajt egy kicsit kiklopfolom sózom és borsozom. Közepes lángon kevés olajban megsütöm a húsokat, és kiszedem egy tányérra. A megmaradt zsiradékba megdinszteljük a hagymát, f...

Elkészítési idő: 2-óra
Nehézség: Közepes
share
Avatar
Írta: Kitti
Gombás szelet
Gombás szelet

◾️A húsokat kiklopfoljuk egy picit majd sózzuk és borsozzuk. ◾️Ezután lisztbe forgatva elősütünk minden szeletet. ◾️A visszamaradt olajon megdinszteljük a felkockázott hagymát....

Elkészítési idő: 120 perc
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk