A recept és a savanyítás
Hozzávalók: 3 liter víz, 1 liter 10 százalékos ecet, 3 púpozott teáskanál szenes fekete bors, ugyanennyi köménymag és mustármag, 2 púpozott teáskanál koriander mag, 3-4 nagy darab babérlevél, 10 deka só, 30 deka cukor.
Fazékban felforraljuk az összes hozzávalót, majd hagyjuk kihűlni. A legpraktikusabb, ha este forralunk, mert az másnapra biztosan kihűl. Ekkor leszűrjük. A levet akár PET-palackokba tölthetjük, a magokat pedig egy ki lével leöntve egy kicsi befőttes üvegbe rakjuk – és kezdődhet a savanyítás.
A sterilen előkészített, 720 ml űrtartalmú üvegek aljára kaprot teszünk – ez ízlés szerint elhagyható –, és a magokból egy teáskanálnyit az üvegbe szórunk. Jöhet rá az elrakni való uborka, paprika vagy bármi más. Ezt leöntjük lével, és fél órán át állni hagyjuk, szükség esetén pedig utána töltünk a léből.
következik a palackozás. A csavaros tető alá tegyünk egy réteg cellofánt, mert az ecetes lé marhatja a kupakot.
Egy széles lábas aljára konyharuhát teszünk, erre annyi üveget állítunk, amennyi egymás mellett elfér. A lábast az üvegek háromnegyedének magasságáig megtöltjük vízzel, majd felforraljuk és jó 15 percen át forrásban hagyjuk. Az üvegeket a vízben hagyjuk kihűlni, majd mehetnek is a kamra polcára.
Az így készített savanyúságok egy évig minimum elállnak és ízletesek maradnak. Kellemes savanyítást kívánunk!
A felaprított hozzávalókat összekeverjük,rétegezve megszórjuk a fűszerekkel. 24 óra alatt többször átforgatjuk,majd vödörbe töltjük. Nem romlik meg!
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
tepsibe papír, félig engeded vízzel, bele az üvegek, hideg sütőbe teszed, és kb. 3/4 órát dunsztolod, elzárod a gázt, és ott hagyon kihűlni, csak ne érjenek össze az üvegek, ha töb...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Egy napig állni hagyjuk, majd üvegekbe merjük és a saját levével felöntjük.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű