1 kgburgonya
1 dbvöröshagyma
150 gszalonna
300 mlfőzőtejszín
80 gparmezán
1 dbtojás
só
bors
aprított petrezselyemzöld
vaj
A burgonyát megmossuk, félpuhára főzzük. A főtt burgonyát meghámozzuk és felszeleteljük.
A tejszínt elkeverjük a tojással és a reszelt parmezánnal. Sóval, frissen őrölt borssal és petrezselyemzölddel ízesítjük. A szalonnát és a vöröshagymát kis kockákra vágjuk. Kb. 2 evőkanálnyi szalonnát félreteszünk, ezzel fogjuk a végén megszórni a burgonyát.Egy serpenyőben forró vajon a hagymát és szalonnát megpirítjuk.
A sütőt 200 fokra kapcsoljuk. Egy hőálló tálat kivajazunk, majd beletesszük a felszeletelt burgonyát. Erre öntjük rá a tejszínes-parmezános öntetet, rászórjuk a pirított hagymás szalonnát, majd betesszük a sütőbe és 15 percig sütjük. Ezután a hőfokot csökkentjük (150 fokra), és addig sütjük, amíg a burgonya meg megfelelő állagú nem lesz. 2-3 perccel a sütés vége előtt a burgonyát megszórjuk a félretett szalonnával, ízlés szerint sajttal és petrezselyemzölddel. Jó étvágyat!
A szárított gombát az elkészítési javaslatban szereplő ideig áztassuk vízbe. Az újhagymát vágjuk vékony karikákra, a bacont pedig vékony csíkokra. Kevés olívaolajon pirí...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Könnyű
1. A sajtot egy -két órára betesszük fagyasztóba , így sokkal könnyebben lehet reszelni majd lereszeljük. 2. A krumplit megpucoljuk,feldaraboljuk és csipet sóval megfőzzük,leön...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A burgonyát megtisztítjuk és sós vízben megfőzzük, majd összetörjük és kihűtjük. Hozzáadjuk a lisztet, sózzuk és borsozzuk, majd a vajat is hozzákeverjük és összegyúrjuk. A tésztát...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű