100 g magas kakaótartalmú (min. 70%-os), hozzáadott cukrot nem tartalmazó étcsokoládé
200 g teavaj
3 evőkanál eritritol
4 egész tojás
30 g mandula liszt
1 dl víz
2 teáskanál vanília aroma
100 g dióbél
Margarin (a tepsi kikenéséhez)
Első lépésként melegítsük elő a sütőt 180 fokra; illetve kenjünk ki egy kisebb méretű tepsit margarinnal.
A durvára tört csokoládét vízgőz fölött, folyamatos kevergetés mellett olvasszuk meg. Ezután tegyük félre, és hagyjuk hűlni. Ezalatt robotgép segítésével keverjük krémesre a teavajat az eritritollal, majd egyesével keverjük hozzá a tojásokat is. Öntsük hozzá a lehűlt csokoládét, majd keverjük jól össze. Adjuk hozzá a mandulalisztet, a vizet és a vanília aromát, illetve édesítsük még némi eritritollal, ha szükséges. Addig keverjük, míg szép, homogén masszát nem kapunk.
Öntsük bele a kivajazott tepsibe, simítsuk el a tetejét. majd szórjuk meg a kis darabokra tört dióval. Légkeveréses módban süssük kb. 20-25 percig. 16 szelet lesz belőle.
Egy szelet szénhidráttartalma csupán 2,1 g (a kalória tartalma is alig több, mint 200 g); így ezzel a süteménnyel nem kell lemondania az édes falatokról a fogyókúrázóknak sem!
Az almákat félbevágom, kimagozom, majd felszeletelem. Citromos cukros vízben felteszem főni, vigyázok ne legyen túl puha Lecsöpögtetem ha kész van. A tésztalapot , megkenem olva...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű
A lisztet a kakaóporral, a sóval és a cukorral összekavarjuk, majd hozzáadjuk a tojást és a vajat. Gyors mozdulatokkal összekeverjük. A legjobb, ha robotgéppel dolgozunk. A tésztát...
Elkészítési idő: 90 perc Nehézség: Közepes
A vajat 10 dkg porcukorral és a liszttel elmorzsoljuk, beletesszük a tojássárgáját, majd sót, vaníliás cukrot és a fél cirom reszelt héját, és kemény tésztát gyúrunk belől. 2 órára...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes