1 db. csülök,
1 kg savanyú káposzta,
3 fej vöröshagyma,
50 dkg sertés comb,
2 db fokhagymagerezd,
6 evőkanál olaj,
4 dl tejföl,
só,
babérlevél,
őrölt fekete bors,
kömény,
rizs.
A sertéshúst vágjuk kockára, a csülköt daraboljuk, jól megmossuk.
2 fej hagymát tisztítsuk meg, apró kockákra vágjuk.
Egy edényben hevítsük meg az olajat, és tegyük rá a hagymát, majd pirítsuk üvegesre.
Tegyük rá a kockára vágott húst,a csülköt, sózzuk, keverjük jól meg, és fehérítsük ki a húskockák minden oldalát.
Ezután húzzuk le a tűzről, és szórjuk meg pirospaprikával. Miután elkevertük, visszatehetjük a tűzre. Kis vizet önthetünk rá, és főzzük majdnem készre. Közben ízlés szerint tehetünk rá még sót, borsot, köményt, és zúzott fokhagymát.
Közben a savanyú káposztát mossuk át alaposan, és tegyük oda egy edényben főni. Tehetünk a káposztához babérlevelet, egy fej vöröshagymát egészben.
Ha a káposzta és a pörkölt is majdnem kész akkor öntsük össze őket és egy marék megmosott rizst adjunk hozzá és pár perc alatt készre főzzük.
Kb. 10-percig lefedve hagyjuk, hogy a rizsszemek jók legyenek és tejföllel tálaljuk.
Jó étvágyat kívánok!
Egy serpenyőben a tarjaszeleteket forró olajban megsütöm, sóval, borssal, köménnyel ízesítem, majd egy tepsibe teszem. A maradék olajon megdinsztelem a felaprított vöröshagymát...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A gombócok hozzávalóiból, az olaj kivételével, összeállítjuk a húsos masszát, melyből kis golyókat formálunk és forró olajban kisütjük. A paprikáshoz a hagymát apróra vágjuk, megm...
Elkészítési idő: 50 perc Nehézség: Közepes
A húst ujjnyi csíkokra szeleteljük, megszórjuk sóval, borssal, és beletesszük az Okosedénybe. Hozzáadjuk a borsót, a gombát, az apróra darabolt paprikát, paradicsomot. Rátesszük a...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Közepes